Krónika

Budapesten nyit éttermet Jamie Oliver

Budapesten, a budai Várban nyit éttermet a tavasszal a világszerte népszerű séf, Jamie Oliver, a tervek szerint a vendéglőben hétköznapi, az olasz konyhán alapuló, megfizethető ételeket készítenek majd – adta hírül honlapján a sztárszakács.

A kiszemelt épület a volt Hadik Étterem, amelyet Virág Csaba építész 1968-ban tervezett, és amelyet felújítanak.

Az étterem séfjét a magyar tulajdonos választhatja ki, így a szerencsés jelölt valószínűleg magyar szakács lesz, de a döntésbe természetesen beleszólnak Jamie-ék is. A leendő konyhafőnöknek nyolchetes képzésen kell részt vennie Londonban.

Nagy-Britanniában már negyven olyan olasz étterem található, amely Jamie Oliver útmutatásai alapján működik, a kontinensen azonban még csak most kezdik a terjeszkedést. Az angol szakács eddig még csak Moszkvában és Isztambulban nyitott éttermet, s a napokban nyílik egy Rotterdamban.

Jamie Oliver Angliában megreformálta a közétkeztetést is, az általa képviselt menza eleinte a brit diákok között nem volt népszerű, majd a fiatalok inkább az egészséges ételeket választották, miután a séf megmutatta nekik, hogy milyen körülmények között készülnek a nagyüzemi ételek.