Krónika
Budapest, a forgalmi dugók fővárosa
Néhány kilométeres utat is csak órák alatt lehetett tegnap megtenni autóval a rendezvények és az egyidejű sávlezárások miatt
Alaposan megnehezítette tegnap a Budapesten autózók életét az a közlekedési káosz, amely a Vivicittá nevű futóverseny, majd a tegnap délutánra, a CEU körül kialakult helyzet miatt meghirdetett demonstráció következtében alakult ki. A helyzetet tetézte, hogy a Róbert Károly körút felújítása miatt egy sávra szűkült az Árpád híd pesti hídfője körüli szakasz, s ez hatalmas dugókat okozott a Váci úton is, s az Árpád híd forgalmát egészen külső Óbudáig visszatorlasztotta. A káosz a tömegközlekedésre is hatással volt, mert az 1-es villamos haladását számos helyen akadályozták a kereszteződésekbe beragadt autók. Bár a napokban megkezdték szolgálatukat a motoros rendőrök, akik képesek hatékonyan kezelni a torlódásokat, őket nem lehetett látni az utcákon, illetve a kritikus helyeken. Olvasóink több helyütt is azt tapasztalták, hogy a megkülönböztető jelzést használó mentőautók is elakadtak a dugókban.
A kialakult helyzetnek nem kedvezett az sem, hogy a pesti alsó rakpart északi szakaszán is nagyobb korlátozások vannak érvényben egy ideje, így az a szakasz sem használható menekülőútként. Tegnap az Árpád hídtól Zuglóig tartó szakasz megtétele kocsival csaknem egy órájukba került az autósoknak. A futóverseny Dél-Pesten és Újbudán is jelentős fennakadásokat okozott, miután a terelések és a Belváros szinte teljes lezárása miatt az Üllői út és a Könyves Kálmán körút forgalma is megbénult, végeláthatatlan kocsisor, dugósorozat alakult ki. Hasonló helyzetre lehet számítani tömegrendezvények esetén a Lánchíd és a Váralagút közeli felújítása, lezárása miatt is. Ugyancsak újabb dugókat vetít előre, hogy összehangolt víz- és gázvezeték-felújítás zajlik mától a Belgrád rakparton július elejéig, teljes útlezárás mellett. Felbontják a Belgrád rakpartnak az épületek felé eső útpályáját, valamint a járdának a házi bekötések cseréjéhez szükséges szakaszait az Irányi utca és a Havas utca között. A gyorsabb haladás érdekében a munkák hétköznap reggel hét és este nyolc között, szombaton pedig kilenctől ötig tartanak majd.
A szolgáltatók ajánlásai szerint kerülőútként célszerű a pesti alsó rakpartot vagy az Erzsébet hídi felhajtó–Szabad sajtó út–Kossuth Lajos utca–Múzeum körút útvonalat választani.