Krónika

Börtönszínjátszók találkozója

A színpadi szereplés erősíti a rabok önismeretét

Második alkalommal rendezi meg ma a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az Országos Börtönszínházi Találkozót Budapesten, a József Attila Színházban.

Az eseményen szinte az összes hazai fegyintézet képviseli magát a büntetésüket töltő elítéltekből álló társulataikkal. A kezdeményezés egyik célja a fogvatartottak a társadalomba való sikeres visszailleszkedésének elősegítése, amit az összes hazai börtönben segít az oktatás, a képzés, illetve a munkavégzés lehetősége. A BVOP szakembereinek tapasztalatai szerint a rabok önbecsülését nagymértékben erősíti, hogy ma már mindegyik intézményben működik színjátszó szakkör, és ezek – a drámapedagógia eszközeit felhasználva – a szabadidő hasznos eltöltése mellett a fogvatartottak ön- és emberismeretét, érzelmi intelligenciáját, ezzel szociális képességeit is erősítik.

A József Attila Színházban ma győztes társulatot köszöntenek. A budapesti döntőbe az öt regionális győztes börtön, Állampuszta, Pálhalma, Szombathely, Tiszalök és Vác csapata került be, az előadásokat 14 és 19 óra között tartják meg.

Az eseményen részt vesz Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a József Attila Színház igazgatója, Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Hatala József nyugalmazott rendőr altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, korábbi országos rendőrfőkapitány és Csóti András, a BVOP vezetője.