Krónika
Börtönhorror a fiatalkorúak zárkájában
A bulvárlap szerint a tizenhat esztendős Sz. Márkkal szemben kisebb súlyú bűncselekmények miatt rendelték el a kényszerintézkedést, majd egy harmincnégy fős zárkába került. Ott azonnal kiszúrta őt a szintén fiatalkorú W. Péter, M. Zoltán és J. Dániel. A csoport tagjai először arra akarták rávenni a sértettet, hogy kezével elégítse ki őket, de ő erre nem volt hajlandó. A trió tagjai ezután minden nap többször megverték Sz. Márkot, aki a folyamatos terror hatására engedett a támadóknak. A garázdák azonban vérszemet kaptak a történtektől, és mindannyian többször megerőszakolták a fiút, óvszerként pedig egy nejlonzacskót használtak. A támadók egy ponttól nem ismertek mértéket, partvisnyéllel fajtalankodtak a sértettel, és egy szék lábával is megerőszakolták a többször is az eszméletvesztés határáig bántalmazott Sz. Márkot.
A legsúlyosabb büntetést a csoport vezetője, W. Péter kapta, J. Dániel börtönbe, M. Zoltán pedig a fiatalkorúak börtönébe kerül.