Krónika

Bora Bora-ügy: tagad a vádlott

Soo-Il Lee szerint felesége feljelentése koholmány

Nem ismerte el bűnösségét tegnap a fővárosi II–III. kerületi bíróságon tartott tárgyaláson a koreai származású, francia állampolgárságú Soo-Il Lee, aki a vád szerint megerőszakolta feleségét, a magyar Nyíri-Kovács Patríciát, és más bűncselekményeket is elkövetett az ő, illetve kisgyerme­kük sérelmére – írta a távirati iroda.

A sajtóban Bora Bora-ügyként említett családi viszály történetébe több ország hatóságai is bekapcsolódtak korábban, a büntetőper pedig nemrég kezdődött el Budapesten. A vádlottat a felesége, a magyar nő jelentette fel korábban.

Soo-Il Lee tegnapi kihallgatásán azt mondta, hogy a bűntetteket nem követte el, a vádat csupán felesége valótlan nyilatkozatai, valamint néhány tanúvallomás támasztja alá. A férfi szerint az asszony folyamatosan változtatja állításait. Lee felhívta a figyelmet arra, hogy négy éve ő adta be a válókeresetet, Nyíri-Kovács viselkedése ezután változott meg, és azóta huszonkét alkalommal jelentette fel a vádlottat.
A házaspár a gyermekével korábban Francia Polinézián élt, a francia hatóságok Nyíri-Kovács Patrícia feljelentései nyomán több vizsgálatot is indítottak az ügyben, de nem találtak bűncselekményre utaló körülményt. A történetben egyeztetett Franciaországgal Navracsics Tibor korábbi közigazgatási és igazságügyi, majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

Soo-Il Lee bankár volt korábban az Egyesült Államokban, majd visszavonult, Nyíri-Kovács Patrícia a bontóper megindítása után havi harmincezer eurós tartásdíjat követelt férjétől.