Krónika

Bombariadó a fővárosi állatkertben

A nyugati pályaudvar forgalma is megbénult a második világháborús robbanótest miatt

Kiürítették kedden a fővárosi állatkertet és környékét, miután a Vágány utcában második világháborús tüzérségi lövedékre bukkantak. A rendőrség több útszakaszt is lezárt a környéken, a gránát elszállításáig a Nyugati pályaudvar vonatközlekedését is leállították.

bombariadó

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert sajtószóvivője lapunknak elmondta, hogy a riadó nem érintette a Holnemvolt Parkot, és a Szavanna istálló épületét. A látogatók belépőjegyeit egy újabb látogatásra is érvényesítették, vagy visszafizették a jegy árát. A park lakóit nem telepítettek ki, hanem az állatházakba terelték, ahol egy esetleges robbanás esetén nem sérülhettek volna meg a repeszektől.
Hanga Zoltán megjegyezte, a kellemetlenségek ellenére a bombariadó hasznos gyakorlatnak bizonyult az állatkert dolgozói számára. A tűzszerészek rendőri felvezetéssel, délután három óra körül szállították el a robbanótestet, amelyet a honvédség robbantási területén megsemmisítettek.