Krónika

Böjte Csaba neveltjeinek gyűjt karácsonyi ajándékokat a Három királyfi mozgalom

A cipősdobozokat több budapesti helyszínen is gyűjtik

A Böjte Csaba ferences szerzetes dévai gyermekotthonában nevelkedő fiatalok számára gyűjt karácsonyi ajándékokat a Három királyfi, három királylány mozgalom.

Vigh József, a civil szervezet ügyvezető igazgatója azt mondta, a Pálferi Karitásszal és a Magyar Cserkészszövetséggel közösen indított akciójuk célja az, hogy ötszáz cipősdobozcsomagot gyűjtsenek össze a rászoruló erdélyi gyerekeknek.
Az ajándékokat, ahogy a korábbi években, idén is személyesen viszik el Erdélybe és adják át önkénteseikkel, akik saját programmal is igyekeznek karácsonyi hangulatot teremteni az ottani "angyalváró ünnepségen" az otthonokban élő csaknem 2500 gyereknek.
Vigh József elmondta, elsősorban játékokat, iskolai eszközöket, édességet, továbbá tartós élelmiszereket, így cukrot, müzlit, konzerveket, rizst, valamint tisztálkodó szereket, fogkefét, fogkrémet, szappant, papírzsebkendőt várnak a gyerekeknek szánt cipősdobozokba. Akinek van kedve, az ajándékok közé teheti a megajándékozottnak szóló személyes üzenetét is - tette hozzá.

A cipősdobozokat több budapesti helyszínen is gyűjtik, ezek listája elérhető a www.haromkiralyfi.hu oldalon.
Akik nem tudják a megadott helyszínekre eljuttatni a gyerekeknek szánt ajándékukat, azok a honlapon megadott számlaszámra utalva pénzadományokkal is segíthetnek; az önkéntesek kétezer forintból már össze tudnak állítani egy cipősdoboznyi ajándékot.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány erdélyi otthonait Böjte Csaba ferences szerzetes hozta létre azzal a céllal, hogy a nehéz körülmények között élő családok gyerekeinek, vagy család nélkül élő fiataloknak segítséget nyújtson, biztosítsa iskoláztatásukat.