Krónika

Bízik a klímacsúcs sikerében Áder

Az egyre fogyatkozó termőterület és a vízkészlet csökkenése háborúkhoz, valamint újabb, világméretű népvándorlásokhoz vezet

Bizakodó Áder János a hamarosan kezdődő párizsi klímakonferencia előtt, az államfő egy vele készült interjúban ugyanakkor felhívta a figyelmet az éghajlat változásának lehetséges katasztrofális következményeire is, amelyek akkor következhetnek be, ha az emberiség nem cselekszik mihamarabb.

Több tényező is optimizmusra ad okot az ENSZ decemberben kezdődő, párizsi klímakonferenciája előtt Áder János köztársasági elnök értékelése szerint. Az államfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt egyebek mellet arról, hogy Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke és a Kínai Kommunista Párt központi bizottsága is a klímaváltozást nevezte a jelenlegi legfontosabb nemzetbiztonsági kihívásnak, ami különösen fontos annak fényében, hogy Amerika és Kína felelős a leginkább a környezetszennyezésért. Ugyancsak bizakodásra ad okot, hogy a két ország több mint egy évvel ezelőtt már megállapodást is kötött a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak visszaszorításáról. Áder János biztatónak nevezte, hogy azok az – elsősorban olajipari – cégek, amelyek korábban a koppenhágai konferencián tanúsított hozzáállásukkal aláásták, ellehetetlenítették a megállapodást, ma már a konszenzus mellett állnak. Az, hogy annak végrehajtást is ilyen lelkesen támogatják-e majd, az egy másik kérdés – tette hozzá az államfő.

A köztársasági elnök ugyancsak lényeges körülménynek nevezte, hogy a kiotói konferenciához képest sokkal több lesz a résztvevő Párizsban, s 156 ország már előre közölte, milyen károsanyagkibocsátás-csökkentést vállal. Ebből azt is lehet tudni, hogy milyen következményei lesznek, ha az államok maradéktalanul végrehajtják ígéreteiket.

Áder János megítélése szerint az emberek tisztában vannak a klímaváltozás jelentőségével és azzal, hogy miképp érintheti a saját, illetve utódaik jövőjét. Az ipari forradalom kezdete óta a kétszeresére emelkedett bolygónk légkörében az üvegházhatású gázok aránya, s ha ez így marad, lényegesen több árvízre, gyakoribb és nagyobb területű aszályokra, nagyobb természeti katasztrófákra számíthatunk. Az élelmiszertermelés felté­teleinek romlása és az egyre fogyatkozó édesvízkészlet miatt háborúk elé nézünk, és ahol nem lesz enni, és innivaló, onnan az emberek tömegével fognak elindulni, újabb népvándorlások kezdődhetnek. Áder János szerint az idei, rendkívül forró nyár, illetve az özönvízszerű esőzések világossá teszik, hogy a légkör, az éghajlat már változóban vannak. Ezt támasztja alá, hogy például már Európában is megjelent a korábban csak Ázsiában honos tigrisszúnyog, amely gyógyíthatatlan trópusi betegségeket is terjeszthet.