Krónika
Bíróság előtt az éhen halt kisfiú ügye
A tavaly áprilisi, Agárdon történt tragédia nagy vihart kavart, az esettel kapcsolatban különböző történetek láttak napvilágot
Hat ember ellen emelt vádat egy tizenkilenc hónapos agárdi kisfiú halála miatt a Fejér Megyei Főügyészség. A szülőknek, a velük élő két nagyszülőnek és a kicsit kezelő természetgyógyásznak különös kegyetlenséggel, tizennegyedik évét be nem töltött ember ellen elkövetett emberölés miatt kell felelnie. A gyermekorvost foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel vádolják és kezdeményezik eltiltását az orvosi pályától.
Tavaly április 17-én az M1 Híradója számolt be arról, hogy egy másfél éves gyermek meghalt Agárdon, mert hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni.
A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. Az eset kapcsán különböző történetek láttak napvilágot, például, hogy a szülők úgy vélték, elegendő, ha gyermekük fénnyel táplálkozik, majd szó esett arról a bizonyos gyógyítóról is, aki kézrátétellel és különféle csodacseppekkel kezelte a csontsovány kisfiút. Az első orvosszakértői vélemény szerint a kisfiú krónikus alultápláltságban szenvedett, és gyakorlatilag éhenhalt. Félévesen még hat kiló volt, halálakor már csak négy és fél.A vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást pedig visszautasították. Így hiába tett eleget a védőnő a gyermekjóléti szolgálattal szembeni jelzési kötelezettségének, a védőnői ellátás írásos elutasítása esetén a népegészségügyi szakigazgatási szervek számára a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy hatósági eljárásban kötelezzék a szülőt vagy a szülőket az ellátás igénybevételére. Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője a távirati irodának elmondta, hogy az öt vádlott tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható.