Krónika

Bíróság elé áll a fegyverrel rabló rendőr

Vádat emelt egy volt rendőr őrmester és civil társa ellen fegyveres rablás és más bűncselekmények miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség – közölte lapunkkal Üveges Andrea fővárosi főügyészhelyettes.

 Az egykori egyenruhás akkor ismerkedett meg tettestársával, amikor szolgálati feladataként a férfi lakhelyelhagyási tilalmát kellett ellenőriznie. A terheltek barátok lettek, majd megegyeztek abban, hogy rendőri eljárást színlelve fegyveres rablásokat követnek el. A sértettekre lőfegyverre hasonlító gáz-riasztópisztolyt fogtak, majd miután megkötözték őket, készpénzt és különböző értékeket vettek el tőlük. Az egyik rablásban egy harmadik társuk is részt vett. Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt, a két férfi akár tizenöt esztendőnyi büntetést is kaphat.