Krónika

Beszélt új védőjével P. László

Még az IMEI-ben őrzik a Teréz körúti robbantót

Megerősítette lapunk kérdésére Szikinger István, hogy meghatalmazottként elvállalta a Teréz körúti robbantó védelmét. Az ismert ügyvéd közölte, hogy a gyanúsítottal, P. Lászlóval történt egyeztetése értelmében kettejük együttműködéséről nincs felhatalmazása részleteket elárulni.

Más forrásból úgy értesültünk, hogy Szikinger István tegnap felkereste védencét, akit még jelenleg is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) tartanak előzetes letartóztatásban. Mint arról lapunk elsőként beszámolt. P. László azért került csaknem egy hónapja az IMEI-be, mert korábbi fogva tartása helyén, a budapesti Venyige utcai fegyintézetben dührohamot kapott, megrongálta a zárkája berendezését, és tönkretette az őt folyamatosan figyelő kamerákat.

Bár a gyanúsított az életellenes bűncselekmények elkövetőihez hasonlóan korábban már átesett elmeorvosi vizsgálaton, erőszakos viselkedése annak megismétlését indokolja. Az IMEI szakemberei jelenleg teljeskörűen kivizsgálják a fiatalembert.

Megírtuk, a szeptemberben egy pokolgéppel két rendőrt életveszélyesen, illetve súlyosan megsebesítő P. László négy hónap hallgatás után részletes beismerő vallomást tett, de újra elhallgatott, amikor indítékáról kérdezték, és azóta sem hajlandó beszélni.