Krónika

Beperelték a parklandi iskola biztonsági őrét

Az egyik áldozat apja szerint a tizenhét halottat követelő lövöldözésért a tizenkilenc éves Nikolas Cruz édesanyja, a nevelőszülők és a terápiás központok is felelősek

A floridai iskolai lövöldözés egyik áldozatának apja gyávaság miatt pert indított az ellen biztonsági őr ellen, aki meg se próbálta megakadályozni a vérontást. A férfi a bíróságra benyújtott keresetben Cruz nevelőszüleit is hibáztatja.

Az idén február 14-én tizenhét halálos áldozatot követelő floridai lövöldözésben életét vesztette egy végzős gimnazista lány is. A tizennyolc éves Meadow Pollack édesapja a napokban pert indított mindazok ellen, akik szerinte felelősek a tömeggyilkosságért. Egyikük, Scot Peterson az iskola biztonsági őre, illetve korábbi seriffhelyettes, akit közvetlenül az eset után is kritizáltak azért, mert az épületen kívül várt, és nem ment be segíteni a bajbajutottaknak. Inkább hallgatta a diákok és a tanárok sikolyait, akik közül sokan már haldokoltak – áll a bíróságra benyújtott keresetben.

Tettét nem sokkal az eset után a helyi seriff is elítélte. Ő volt az egyetlen az iskolai kampusznál, aki beavatkozhatott volna – jelentette ki Scott Israel. Peterson ügyvédje még februárban azt mondta, ügyfele azért nem ment be az épületbe, mert azt hitte, kintről jön a lövöldözés. Az eset után Petersont azonnal nyugdíjazták.

Nem a pénz érdekel, szeretném, ha mindenki tudná milyen gyáva volt, megmenthetett volna mindenkit a harmadik emeleten – nyilatkozta a pert indító Andrew Pollack. Az áldozat édesapja a keresetben nemcsak a biztonsági őrt, de Cruz 2017-ben elhunyt édesanyját, nevelőszüleit és három pszichiátriai központot is hibáztat. Szerinte mindannyian felelősek azért, hogy a lövöldöző visszatérő mentális problémáit és agresszív viselkedését nem kezelték megfelelően. Hibának tartja azt is, hogy a nevelőszülők – akikhez Cruz édesanyja halála után költözött – fegyvereiket Cruz számára hozzáférhető helyen tartották.

A bírósághoz benyújtott anyagban szerepel az is, hogy a merényletnek voltak előjelei. Cruz például napokkal a támadás előtt feltöltött Instagram-oldalára egy fotót, amelyen gépfegyverekkel együtt szerepelt. A fiú egyik iskolatársa pedig arról számolt be Petersonnak, hogy Cruz öngyilkosságot tervez. A biztonsági őr ezt akkor jelentette is az egyik egészségügyi központnak, de ott azt mondták, nem áll fenn annak veszélye, hogy bárkit is megsebesítsen a fiatal diák, mivel autizmus és depresszió miatt éppen gyógykezelés alatt áll.