Krónika

Bedőlt a piramisjáték

Kilencmilliárd forintos kárt okoztak a külföldi cégekre hivatkozó csalók

Több mint kétezer embert kilencmilliárd forinttal károsított meg egy piramisjátékot szervező társaság Magyarországon, az ügynökhálózatot kiépítő csoport tagjai irreális hozamokat ígérő befektetési lehetőséggel tévesztették meg a sértetteket.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya folytatott nyomozást különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett csalás miatt. A vizsgálat adatai szerint az ötvenkét éves Sz.-F. Zsolt és társai, a harminckilenc esztendős B. Pál, az ötvenegy éves L. Zsolt, a negyvenkét éves F. Boglárka, az ötvenhárom éves Cs. Viktor és az ötvenhat esztendős S. Károly 2012. novembere óta fiktív cégek képviselőjeként több mint kétezer magánembertől, illetve jogi személytől vett át Magyarország egész területén különböző összegeket befektetési céllal.

A budapesti gyanúsítottak hatalmas hozamot ígérő befektetés lehetőségével üzletszerűen tévesztették meg a befektetőiket, emellett partneri együttműködést építettek ki több más céggel is. A csalók egy közismert, jó nevű, nagy és tőkeerős amerikai cég magyarországi képviselőinek adták ki magukat, holott azzal semmilyen kapcsolatban nem álltak. Az elsőrendű terheltet másfél évvel ezelőtt vették őrizetbe, sajtóhírek szerint a férfi az amerikai, illetve máltai székhelyű vállalkozásokra, a Fortressre és Flow Moneyra hivatkozott a becsapott embereknek.

A rendőrség több mint kétmilliárd forintot foglalt le, valamint különféle vagyontárgyakat is zár alá vett, így a kár egy része megtérülhet. A nyomozók a napokban zárták le a vizsgálatot, és vádemelés javaslattal továbbították az ügyet a Fővárosi Főügyészségnek.