Krónika
Baktérium okozta a diák gyors halálát
Nem kötelező az agyhártyagyulladás elleni oltás
A fővárosi Veres Pálné Gimnázium honlapján arról tájékoztatott, hogy az iskolában történt tragédia baktérium által okozott agyhártyagyulladás miatt következett be.
A betegség cseppfertőzéssel és közvetlen érintkezéssel terjed, de az élő szervezeten kívül gyorsan elpusztul. A gennyes agyhártyagyulladás elleni oltások a mai napig nem kötelezők, és nem is ingyenesek. Jövőre a két év alatti gyermekek számára már ingyen kérhető a gennyes agyhártyagyulladás ellen ajánlott Meningococcus C elleni védőoltás.
Az iskola szerint csak azok vannak veszélyben, akik a fiúval közvetlenül érintkeztek, ők antibiotikumos kezelést kapnak. Osztálytársai közül csütörtökön többen is megkapták a védőoltást. Arra figyelmeztettek minden diákot, hogy ha magas láz, fejfájás, hányinger, fénykerülés, merev nyak, esetleg tudatzavar jelentkezik valakinél a következő tíz napban, azonnal forduljon orvoshoz.
„Az elhunyt fiúnak napközben még semmi baja sem volt” – mondta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke a Magyar Nemzetnek. Késő este lett lázas, és a következő reggelre már meg is halt. Hozzátette: azt nem lehet tudni, hogy hány megbetegedés lehet az országban. Akár háromszáz hordozó is előfordulhat, de a legtöbb esetben az immunrendszer legyőzi a kórokozót. Az elhunyt fiú barátnőjét például a kórházban is megvizsgálták, ő azonban nem fertőződött meg.