Krónika
Április közepére kiirtanák az ebolát Nyugat-Afrikában
Az elkövetkező hatvan nap során nullára szeretnék csökkenteni az új ebolás megbetegedések számát
Guinea, Libéria és Sierra Leone elnöke vasárnapi conakry találkozója után adott ki közleményt erről. A dokumentum szerint az államfők megegyeztek abban közös célban, hogy az elkövetkező 60 nap során nullára csökkenjen az új ebolás megbetegedések száma. Ehhez kérték a nemzetközi közösség segítségét.
Az ebolajárvány 2013 decemberi kitörése óta csaknem 9200-an haltak meg az Egészségügyi Világszervezet tájékoztatása szerint. Az ebola-áldozatok túlnyomó része nyugat-afrikai. Január végén ismét nőtt az új megbetegedések száma, noha előtte már jelentősen csökkent.
Az ENSZ ebola elleni missziójának vezetője emlékeztetett arra, hogy könnyebb százról tízre, mint tízról nullára csökkenteni az esetek számát. Ezt tanúsította az olyan betegsége elleni harc is, mint a gyermekbénulás.