Krónika

Aggályok a bundabotrányperben

Be nem bizonyított bűncselekményekre alapozva indítványozott súlyos, tízéves szabadságvesztést az ügyész a védelem szerint

Nem látják igazoltnak a vád állításait, és felmentetnék a bundabotrány vádlottjait tegnapi perbeszédeik alapján a védők. Az ügyész a múlt héten több érintett esetében súlyos, tízéves szabadságvesztés kiszabására tette indítványt a Fővárosi Törvényszéken.

A vádlottak felmentésére, illetve enyhe büntetés kiszabására tettek indítványt tegnap a védők a bundaügyként ismert ügyben a Fővárosi Törvényszéken. A védelem álláspontja szerint ugyanis az ügyészség vádirata számos ponton megcáfolódott, illetve nem sikerült bizonyítani az abban taglalt bűncselekményeket. Az eljárásnak huszonhárom terheltje van – közöttük egykori neves labdarúgók, edzők, szakmai vezetők –, akik a vádhatóság szerint korábban esetenként több ezer euróért vesztegettek meg focistákat, hogy azok mérkőzések eredményeit befolyásolják, majd a manipulált meccsekre több tízezer eurós összegekben fogadtak erre szakosodott, főképp ázsiai játékszervezőknél.

Az első- és a másodrendű vádlott, K. Zoltán, illetve L. Mátyás védelmében felszólaló Zamecsnik Tamás tegnap perbeszédében ironikusan részletezte, hogy a több mint öt éve kipattant, akkor az ügyészség által az évezred büntetőügyének titulált ügy miként szelídült a bizonyítási szakaszban csillagászati összegű csalássorozatból úgynevezett gazdálkodó szervezet kötelessége megszegésére irányuló vesztegetéssé, amelyet a bíróság bűncselekmény helyett akár vétségként is értékelhet. A védő többször citálta a negyedrendű terheltet, H. Gábort, aki a nyomozóhatóságokkal együttműködve tizennyolcszor módosította beszámolóit, de azok egyre ellentmondásosabbak lettek. Zamecsnik a vádiratból kiemelt olyan nem egyedülálló, az ügyészség szerint már bizonyított bűncselekményeket, amelyekről maga a vádhatóság is azt írta, hogy valakik, valamikor, valamekkora összeggel meg akarták vesztegetni H. Gábort, hogy majd valamikor, egy meg nem határozott meccs eredményét előre meg nem beszélt módon manipulálják.

A fenti körülmények ellenére múlt heti perbeszédében az ügyész lényegében fenntartotta a három éve ismertetett vádiratát, és több terhelttel – az említett K. Zoltánnal és A. Zoltánnal – szemben tízéves szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Zamecsnik Tamás szerint ekkora büntetést számos esetben a szándékos emberölések terheltjei sem kapnak, nemhogy egy be nem bizonyított vesztegetési ügy érintettjei. A védő K. Zoltán és L. Mátyás felmentésére tett javaslatot. Ugyancsak felmentetné védője az egykori ismert játékosmenedzsert, K. Zsoltot, aki az említett bűncselekmények megrendelőjeként, finanszírozójaként és haszonélvezőjeként szerepel az ügyben. Perbeszédében Dányi Szilárd kiemelte, hogy az ügyész H. Gábor súlyosan ellentmondásos vallomásait következetesnek értékelte, és azokra alapozva tette meg indítványát.

A büntetőper kedden a védőbeszédekkel folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.