Krónika

Áder köszönetet mondott a jégkár okozta károk helyreállításáért

Kétmillió facsemetét kell elültetni

Áder János köszönetet mondott az erdészeknek és a jégkárt szenvedett erdők helyreállítását adományokkal támogatóknak hétfőn, miután megtekintette a Pilis Parkerdőben folyó ültetési munkálatokat.

áder lead
Áder János köztársasági elnök (b) és Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke Pilisszentkereszt közelében. MTI Fotó: Mohai Balázs

 A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy 2014 decemberében harmincezer hektárnyi erdő károsodott súlyosan, és több mint kétmillió csemetét kell elültetni, hogy a kárt orvosolni lehessen.

Áder János kiemelte, hogy a nagy cégek segítsége mellett sok ember támogatta egy-egy telefonhívással a közszolgálati televízió tematikus napját, amely segítséget nyújtott abban, hogy az állampolgárok is részt vegyenek a magyar erdők megújításában.

A csemeteültetés megtekintése előtt a királykúti vadászkunyhónál Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke tájékoztatta Áder Jánost az erdőket ért jégkárról, a helyreállítási munkálatok eredményeiről.

Az egyesület elnöke elmondta, 2015 október végéig csaknem kétszázezer köbméter jégkárt szenvedett fát termeltek ki, 2016 végéig további mintegy százezer köbméter kitermelése várható. A jégkárral érintett területek erdősítéséhez csaknem 2,3 millió csemete és hat tonna makk szükséges.

Zambó Péter a jégkárok felszámolásához nyújtott támogatásáért ezüst erdészjelvényt és emléklapot adott át Áder Jánosnak, Siklósi Beatrixnak, az MTVA főszerkesztőjének, valamint az Andreas Stihl Kft., a CBA, az OTP Bank, a Mountex Kft. és a Szerencsejáték Zrt. egy-egy képviselőjének.

Az S.O.S. - Bajban az erdő! kezdeményezéshez a 13600-as telefonvonal 2015 végéig működik, a 90-es kód megadásával lehet 250 forintot felajánlani a károsodott erdők felújítására.