Krónika
A zuhanáskor álltak a hajtóművek
Folyamatosan dolgozzák fel a tajvani gép fekete dobozának adatait

Fotó: Reuters
A csütörtökön megtalált fekete doboznak köszönhetően megőrződtek a pilótafülkében elhangzott beszélgetések. Egy meg nem nevezett tisztségviselő ezzel kapcsolatban csütörtökön elmondta: a felvételen a pilóta a repülőgép lezuhanása előtti pillanatokban vészhelyzetet és hajtóműleállást jelentett.
A TransAsia Tajpejből Kinmenbe tartó, GE235-ös számú járatát, amelynek fedélzetén összesen 58 ember volt, röviddel a felszállás után érte a baleset, a zuhanó gép - szárnyával egy hidat érintve - a sekély vizű Kilung folyóba csapódott. A szerencsétlenségben legalább harmincöten meghaltak, tizenöt sérültet pedig kórházba szállítottak. Nyolc személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.