Krónika
A zuglói gyilkos húsz év után felel tettéért
Ibolya Tibor beszámolója szerint a terhelt ismerte a sértetteket, akikkel 1995 májusában vitába keveredett azok zuglói lakásán, mivel egy kisebb összeggel tartozott nekik, és azt nem tudta megadni.
A szóváltás hevében meglökte a hetvenhat éves férfit a vádlott, majd elvette a sétabotját, és azzal többször megütötte a fején a sértettet, aki elveszítette az eszméletét. Látva a történteket, sodrófával sietett párja segítségére hetvennégy éves felesége, akinek kezéből a támadó kicsavarta a nyújtófát, majd azzal többször, nagy erővel fejbe vágta. Az asszony a földre rogyott.
Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott ekkor már elhatározta, hogy az értékeik megszerzéséért meggyilkolja az idős embereket, ezért a konyhaasztal fiókjából elővett késsel először az eszméletét időközben visszanyerő férfit szúrta meg többször, majd egy másik késsel az akkor már menekülni próbáló nőt döfködte meg, a sértettek a helyszínen meghaltak. A vádlott ezután kifosztotta őket. Az ügyben tavaly februárban új információk miatt rendelték el a nyomozás folytatását, az elkövetőt áprilisban fogták el.