Krónika
A robbantó cipőjéről szólt a vita a tárgyaláson
A vádlottnál lefoglalt lábbelin van egy különös ismertetőjel, ami a detonáció előtt, a CBA-üzletben készült felvételeken nem látszik – állítja P. László ügyvédje
A helyszínen rögzített lábbeli nyomtöredékeket, a P. Lászlótól lefoglalt cipőt, a két megsebesült rendőr bakancsát, és a harmadik könnyebben sérült járókelő sporttáskáját is vizsgálta a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) munkatársa. A szakértő elmondta, míg a sporttáskán a bőrfelszínt át nem hatoló kis sérülések voltak, addig a rendőrjárőrök esetében a bomba szögdarabjai a szögfejen keresztül szúródtak át a szolgálati bakancsokon. A szakértő szerint a vádlott homokkomáromi házában lefoglalt sportcipő márkája megegyezik a felvételeken látható cipő típusával: színbeli hasonlóság van köztük, mindkettőnek fehér a talpa, valamint az orrészen egy fekete amorf alakú védőréteg található. Cseterics Krisztián ügyvéd ezen a ponton megjegyezte, a lefoglalt cipő különleges ismertetőjele, a fekete rész a CBA üzletben készült halászsapkás felvételeken nem látszik, majd felállt és mindezt fényképpel együtt Kalina József bírónak és a szakértőnek is prezentálta. „Lehet, hogy a bolt kamerafelvételein nem olyan szembetűnő ez a tulajdonság, mert azok távolról készültek, de attól még látható”– reagált erre a szakértő.
Végül abban is vita alakult ki, hogy a CBA-s felvételeken keresztirányban vagy párhuzamosan van-e befűzve a cipőfűző. „A térfigyelő kamerákon nem látható, hogy az elkövető átfűzte volna a cipőjét”– reagált erre a bíró. A szakértő végül Kovacsics Gábor ügyész kérdésére is megerősítette, hogy a lefoglalt és a vizsgált felvételen látható cipő ugyanolyan SFX márkájú, hasonló tulajdonságokat mutat, ám olyan adatok nem állnak rendelkezésre, ami alapján elmondható, hogy egy és ugyanaz a kettő.
Meghallgattak egy másik szakértőt is, aki az ujjnyomatokat vizsgálta. Elmondása szerint a detonáció közelében egy szatyordarabon, egy celluxon és egy szigetelőszalagon, illetve a homokkomáromi házban lévő kartondobozokon is megtalálhatóak P. László ujjlenyomatai. „Mi az oka annak, hogy rengeteg tárgyon, például a CBA-üzlet üvegfalán, a házkutatás során megtalált hidrogén-peroxidos flakonokon és azon a padon sem találtak ujjlenyomatokat, amelyen a robbantás előtt hosszan üldögélt az elkövető”– kérdezte P. László ügyvédje. „Előfordulhat, hogy nagyon sokan ültek korábban ott” – válaszolt erre a szakértő. Hozzátette, ahhoz, hogy egy nyom azonosításra legyen alkalmas, nagyon sok kritériumnak kell megfelelnie. „Olyan is előfordul, hogy valaki rendszeresen megfog valamilyen tárgyat, mégse tudnak róla ujjlenyomatot azonosítani” – magyarázta. Az ügy érdekessége, hogy a padon egyébként megtalálták egy békéscsabai személy ujjlenyomatát, aki már korábban valamilyen bűncselekménnyel összefüggésben szerepelt az adatbázisban.