Krónika

A legújabb modelleket is kipróbálhatták az idei Bringaexpón

Megkezdődött a biciklis szezon

A kilencedik Bringaexpót idén is az Utazás kiállítással egy időben rendezték meg, a számos kiállított bicikli mellett a látványos bemutatóké volt a főszerep.  

A Bringaexpót, Magyarország legnagyobb kerékpáros fesztiválját immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Hungexpón. Idén a kiállításra jegyet vásárlók száma duplájára nőtt a tavalyi évhez képest. A két pavilont megtöltő rendezvényen a látogatók nemcsak megnézhették, hanem hatalmas tesztpályákon ki is próbálhatták a legújabb kerékpár modelleket. A négy napos rendezvény alatt számos olyan bemutatót és versenyt tekinthettek meg az érdeklődők, amelyen a magyar kerékpársport legkiemelkedőbb alakjai vettek részt. Az idei Bringaexpó egyik legnagyobb szakmai eredménye, hogy egy kerekasztal-beszélgetés keretében, a kerékpározás fejlődése érdekében leültek egyeztetni a civil- és sportszervezetek, valamint a kereskedelem képviselői.