Krónika
A WHO „nagyon magasra” emelte az egészségügyi kockázat szintjét Kongóban az ebola miatt
Már a Kelet-Afrikai Közösség tagországaiban is elrendelték a riasztást
A szervezet ezzel párhuzamosan a térségbeli országokra vonatkozó regionális kockázat szintjét a korábbi "mérsékeltről" "magasra" növelte, miközben az egész világra kiterjedő egészségügyi kockázatot alacsonyan hagyta.
Pénteken elrendelték a riasztás magas szintjét a Kelet-afrikai Közösség (EAC) tagországai, Burundi, Dél-Szudán, Kenya, Ruanda, Tanzánia és Uganda. Közülük csupán Kenya nem szomszédos Kongóval. Az EAC tagországai fontos térségbeli kereskedelmi partnerei Kongónak, ezért is tartják szükségét az intézkedések megtételét, például a Kongóból érkezők gyors ellenőrzését, és az egészségügyi rendszer felkészítését a betegség esetleges megjelenésére.
A WHO azt követően tartott válságtanácskozást és döntött a változtatásról, hogy a betegség felütötte a fejét az 1,2 milliós Mbandaka városában is. A nagy kiterjedésű település a székhelye az északnyugati Egyenlítői tartománynak, továbbá nemzeti és nemzetközi folyami-, közúti útvonalak mentén fekszik, valamint légiközlekedési csomópont.
A világszervezet korábban nagyon aggasztónak nevezte, hogy a már 23 ember halálát okozó betegség Mbandakát is elérheti, mert ez rendkívül megnehezítheti a betegség terjedésének megakadályozását. A városban eddig egy betegről tudnak.
Peter Salama, a WHO vészhelyzeti felkészültségért felelős igazgatóhelyettese azt mondta, hogy nem pánikot akarnak kelteni, de egy városban kimutatott ebola betegség egészen más jelenség az eddigieknél. A városiak ugyanis sokkal több emberrel érintkeznek, ami azt jelenti, hogy ott a járvány exponenciálisan terjedhet, szemben a vidékkel.
A közlemény szerint tragikus volna, ha az ebola elérné az ország fővárosát, a zsúfolt Kinshasát, ahol milliók élnek egészségtelen, nyomorúságos, szennyvízelvezetés nélküli negyedekben.
Az Európai Bizottság pénteken mintegy 1,6 millió eurót szabadította fel a betegség ellen harcra. Az összegből 1,5 eurót a WHO logisztikai támogatására szán, a többi pénzt pedig a kongói vöröskeresztnek utalja át életmentő beavatkozások költségeinek fedezésére.