Krónika

A Gozsdu Udvar szerint kötözködtek a megvert német topmenedzser fiai

Állítólag mindketten különböző küzdősportok bajnokai

Brutálisan bántalmazták a közelmúltban egy VII. kerületi étteremben az egyik legnagyobb német autógyártó cég felsővezetőjét, aki Magyarországon élő fiaival ott vacsorázott. A Gozsdu Udvar, ahol az eset történt, közleményt adott ki, amelyben azt állítják, hogy a sértettek soron kívül akartak bejutni, és ezért alakult ki a konfliktus.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy német autógyártó cég topmenedzserét és a férfi két fiát - elmondásuk szerint - gázspary-vel lefújták, valamint megverték egy népszerű belvárosi étterem biztonsági őrei

vicky lead
Ezen a helyen történt a verekedés Fotó: Facebook

A pontos helyszínt nem nevezték meg, de a vendéglő a Gozsdu Udvarban található. Közvetlenül a történtek után nem kommentálta az ügyet sem a vendéglátóipari egység vezetője, sem más, most azonban a Gozsdu Udvar üzemeltetői a Facebookon tették közzé álláspontjukat.

Íme a közlemény: 

A hírekbe bekerült három fős társaság egyik tagja thai bokszoló, a másik bajnoki címért küzdő nehézsúlyú bokszoló. A társaság hosszú percekig agresszíven kötözködött az üzletvezető hölggyel és a helyzetet kezelő biztonsági szolgálattal.

A hatóságokkal együttműködő biztonsági cég sajnálja a történteket és belső vizsgálat után felfüggesztette az erőszakosan fellépő alkalmazottakat. Nagyon sajnáljuk a sajtóban is nyilvánosságot kapott erőszakos eseményeket, amelyeket a hétvége folyamán maximális alapossággal mi magunk is kivizsgáltunk.

A társasházzal szerződött biztonsági szolgálat képzett, engedéllyel rendelkező, tapasztalt őröket alkalmaz, akik az emberi reakciókat az adott helyzetben felmérik, majd a környezetben lévők és a saját testi épségük megóvását előtérbe helyezve cselekednek.

A biztonsági cég a hatóságokkal mindenben együttműködik.

A cég a rendőrségnek bizonyítékként átadott egy videófelvételt és munkatársai az alábbiakról is beszámoltak: A szórakozóhelyre bejutni próbáló vendégek közül a két fiú egyike nehézsúlyú magyar bajnoki döntőt vívó bokszoló, a másik muay thai harcos.

A társaság órákkal azután, hogy a szórakozóhelyen vacsoráztak, ki akarta kerülni a bejutásra várók sorát. A társaság először az üzletvezető hölgyet hosszú percekig inzultálta majd egyikőjük meglökte, ekkor lépett közbe a biztonsági szolgálat.

A jelenet végén alakult ki a sajnálatos konfliktus. A Gozsdu udvarban heti szinten több tízezer vendég fordul meg. Az itt lakók, irodát bérlők, valamint az udvar vendégeinek biztonsága érdekében minden veszélyforrást és erőszakos cselekményt alapjaiban igyekszünk kiküszöbölni, az őrök alaphelyzetben tartózkodnak minden erőszakos beavatkozástól. Ilyen magas vendégszám mellett fokozott figyelemre van szükség az őröktől, különösen az éjszakai bulik ideje alatt.

Sajnos a vendégek viselkedése esetenként megkívánja a közbeavatkozást, melynek természetesen nem lenne szabad erőszakba torkollni. Az éttermet és a biztonsági szolgáltatást nyújtó szerződött partnerünket utasítottuk az ügyben résztvevő őrök azonnali munka alóli felmentésére a hatósági vizsgálat lezárultáig. Számunkra a legfontosabb, hogy minden hozzánk látogató vendég és az itt lakók is biztonságban érezzék magukat és értékeiket.

A Gozsdu Társasház és biztonsági szolgálata lakói és vendégei érdekében a jövőben sem tolerálja, hogy az éjszakában a többi vendéggel, munkatársakkal vagy nőkkel szemben erőszakosan lépjenek fel és magukat a békésen szórakozók elé helyezze bárki. A Gozsdu Társasház mindent elkövet a heti több tízezer vendég biztonságos szórakozásáért és profin igyekszik kezelni az éjszakai élethez hozzátartozó, az ehhez hasonlóan nehéz helyzeteket is.