Kultúra

Őskori sír 169 aranygyűrűvel

Egy ókori sírban 169 aranygyűrűt és 800 gyöngyházból készült gyöngyöt talált Calin Ghemis régész és csapata Bihar község határában. Ehhez fogható méretű leletre tizenöt éve nem akadtak a román szakemberek.

Őskori sír 169 aranygyűrűvel
Tizenhat a 169 aranygyűrűből
Fotó: Ebihoreanul.ro

Ritka és fontos felfedezés született a Nagyváradot az A3-as autópályával összekötő gyorsforgalmi út építkezésén. A régészek egy olyan nő sírját találták meg, akit becslések szerint 4600-4300 évvel időszámításunk előtt, a haját díszítő 169 aranygyűrűvel és 800 gyönggyel temettek el.

A csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóról az Agerpres hírügynökség és az Ebihoreanul.ro portál számolt be.

„A régészeti kutatás március 29-én kezdődött és június 25-én fejeződött be. Összesen 30 fős csapat, régészek és hallgatók voltak a múzeumból (Ţării Crisurilor Múzeum, MTC) , valamint a Szatmár Megyei Múzeumból, a Nagyváradi Egyetemről és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemről. Ezek az infrastrukturális munkálatok fontos helyszíneket és maradványokat hoztak napvilágra olyan területeken, amelyekről eddig nem volt információ” – magyarázta Gabriel Moisa, az MTC igazgatója.

A most feltárt sírok egyike
A most feltárt sírok egyike
Fotó: Ebihoreanul.ro

A szakemberek kilenc helyszínen dolgoztak. Közülük a legrégebbi három terület a neolitikumhoz (Kr. e. 6. évezred) tartozott. Az ominózus női sírt a Bihar területén lévő nyolcas lelőhelyen fedezték fel.

„Ez egy ritka, szenzációs felfedezés. A fogazata és a mérete alapján valószínűsítjük, hogy nőről beszélhetünk. Az is ezt a feltevésünket erősíti, hogy a sírban nem találtunk fegyvereket. Hasonló sírokba általában harcosokat, vezéreket, de mindenképpen férfiakat temettek, csak nagyon ritkán nőket. Szeretnénk megtudni, miféle kultúrához tartozott a személy, és azt is, hogy az Erdélyi-szigethegységből származó aranyból készültek-e a gyűrűk” – idézte az Ebihoreanul.ro portál az ásatásokat vezető Calin Ghemist, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum régészét.

Ghemis azért is tartotta szenzációsnak a leletet, mert ebből a korból az egész Kárpát-medencében mintegy 150 aranytárgy került eddig elő. Itt azonban egyetlen sírban többet találtak. Hozzátette: dolgoznak a gyűrűk megtisztításán, amelyek össztömege meghaladja a 200 grammot. Azt is megjegyezte, hogy marosvásárhelyi és hollandiai laboratóriumba küldtek elemzésre csontleleteket és DNS-mintákat. Ezek eredményei alapján készítik el a szenzációs leletről a tanulmányt.

„Amikor megkapjuk az elemzések összes eredményét, tanulmányt készítünk, és az év végéig reméljük, mindent véglegesítünk, és létrehozzuk az ennek a felfedezésnek szentelt kiállítást" – mondta a sajtótájékoztatón Gruia Fazekas, a Körösvidéki Múzeum régészeti osztályának a vezetője.

Tekintettel arra, hogy az ásatások befejeződtek, a Strabag folytathatja az útépítést Nagyvárad és az A3-as autópálya között.

Kapcsolódó írásaink