Krónika

Rendőrkézre került a gödi Samsung-gyár felrobbantásával fenyegetőző munkás

Jó csínynek tartotta

Elfogták kedd reggel a dunakeszi rendőrök azt a harminchét éves férfit, aki három alkalommal is fenyegetőzött a gödi Samsung-gyár felrobbantásával – írta a Police.hu.

K. Róbert először tavaly június 14-én, azután idén január 13-án, legutóbb pedig épp egy héttel ezelőtt egy SIM-kártya nélküli mobiltelefonról hívta fel a 112-es központi segélyhívót azzal, hogy bomba van az üzem területén. A rendőrök az ilyenkor kötelező protokoll szerint a teljes épületet kiürítették, alkalmanként 2000–2500 dolgozónak kellett ideiglenesen távoznia. Egyik riasztási esetben sem bukkantak robbanószerkezetre. A nyomozók február 4-én délelőtt a gyár területén vették őrizetbe az egyik építési alvállalkozónál dolgozó K. Róbertet.
Az újszászi férfi kihallgatásán beismerte és megbánta tettét, mint fogalmazott, gyerekcsínynek szánta a hirtelen jött, ész nélküli tárcsázást.