Krónika
Két mozdonyvezető vesztette életét, amikor kisiklott a Vörös Nyíl expressz Milánó mellett

Az utazók körében közkedvelt Freccia Rossa (Vörös Nyíl) expressz óránként 298 kilométeres sebességgel haladt Milánóból Bolognába, salernói végállomással. A hajnali időpont miatt a vonaton csak huszonhét utas volt. A balesetben a vonat motorkocsija és a második kocsi siklott ki, oldalra fordultak, majd a motorkocsiról leszakadt a szerelvény többi része. A motorkocsi ezután nekiütközött egy másik vágányon álló tehervagonnak, majd egy vasúti épületnek – közölte Girolamo Fabiano, a vasúti rendőrség egyik tisztségviselője az állami rádiónak nyilatkozva. Hozzátette, hogy a baleset oka egyelőre nem ismert. Előtte éjszaka valamilyen munkavégzés folyt a pályának ezen a szakaszán – mondta, de pontosabbat nem közölt arról, hogy ennek köze lenne a balesethez, amelyben két mozdonyvezető vesztette életét. A sérültek közül senki sincs életveszélyes állapotban, egy vonattakarító és egy utas viszont súlyosan sérült. A baleset miatt a vonatközlekedést felfüggesztették a Milánó és Bologna közötti nagy sebességű vonalon, amely a legforgalmasabb vasútvonal az országban. Az ezen közlekedő járatokat lassabban járható vonalakra terelték át.