Krónika

Mentálisan sérülteket elszállásoló betegotthon gyulladt ki Csehországban

Tragédia Vejprty városában

Nyolc ember életét vesztette tegnap egy nyugat-csehországi betegotthonban keletkezett tűz miatt – közölte Vejprty város polgármestere újságírókkal az MTI tudósítása szerint.

A balesetben heten megsérültek, hárman közülük súlyosan. A kisvárosbeli otthonban megközelítőleg negyven mentálisan sérült személy volt elhelyezve. A tűz hajnali öt óra tájban keletkezett, egyelőre ismeretlen okból. A helyszínre hét mentőcsoport érkezett, néhány óra alatt pedig sikerült megfékezni a lángokat. Andrej Babis miniszterelnök délelőtt a helyszínre látogatott, és megígérte, a kormány azonnali segítséget nyújt a kárvallottaknak, illetve támogatni fogják a betegotthon felújítását is. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jövőben elejét vegyük a hasonló tragédiáknak” – fogadkozott a miniszterelnök. Egyúttal közölte azt is, az illetékes szervek megvizsgálják, hogyan lehetne jobban biztosítani az ehhez hasonló otthonokat, intézeteket a váratlan veszélyek, különösképpen a tűzesetek ellen. Ez volt Csehországban a rendszerváltás utáni második legtragikusabb tűzeset. A legsúlyosabb tragédia 2010-ben Prágában történt, amikor egy hajléktalanszállóban keletkezett tűzben kilenc ember életét vesztette.