Krónika

Elhunyt Aczél János matematikus

Kilencvenhat éves volt

Életének 96. évében a kanadai Waterlooban elhunyt Aczél János matematikus, az MTA külső tagja; a függvényegyenletek elméletének nemzetközi hírű kutatója – közölte a Magyar Tudományos Akadémia az MTI-vel.

Elhunyt Aczél János matematikus
Aczél János
Fotó: MH

A magyar matematika „nagy ötös fogatának”, a Big Five-nak is nevezett csoport egyik tagja volt. Aczél János 1924. december 26-án született Budapesten. Tanulmányait a fővárosban végezte matematika–fizika tanári szakon, 1947-ben doktorált matematikai analízisből. Első eredményeit a középértékek elméletében érte el. A tudós 1965-ben elhagyta Magyarországot és a kanadai Waterloo Egyetemen lett egyetemi tanár, ám továbbra is támogatta volt debreceni tanítványait.