Krónika

Kitüntették a tanítványait megvédő testnevelő tanárt

Példásan helytállt

Farkas János, a Gulner Gyula Általános Iskola testnevelő tanára Trefort Ágoston-díjat vehetett át az emberi erőforrások miniszterétől pénteken.

A díjat példás, felelősségteljes magatartásáért kapta a pedagógus, miután még tavaly decemberben tanítványait, akiket korcsolyázni vitt, megvédte egy bozótvágóval fenyegetőző férfitól, és e közben meg is sérült. Kásler Miklós miniszter a díjazotthoz szólva elmondta, nincs kétség afelől, hogy ezt a tettet, példamutatást meg kell köszönni. A díj névadójáról szólva elmondta, Trefort Ágoston, a reformkor kiemelkedő alakja életét a nemzetnek szentelve újította meg a teljes magyar oktatást. A róla elnevezett díj méltó a diákjait védő pedagógushoz – mondotta méltatásában.