Krónika

Egyre kevesebb halálos áldozatot szednek világszerte a természeti katasztrófák

Tízezreket ment meg a felkészültség

A klímaváltozás ugyan egyre szélsőségesebb időjárási körülményeket eredményez, ám a természeti katasztrófák a jobb felkészültség miatt kevesebb halálos áldozatot szednek, mint az elmúlt évtizedekben – derült ki a világ legnagyobb viszontbiztosítója, a német Munich Re jelentéséből.

Tavaly mintegy kilencezer ember vesztette életét természeti csapás miatt, ebből ezer esetért a Mozambikra, Malawira és Zimbabwére lesújtó Idai ciklon tehető felelőssé. Ezzel szemben az elmúlt három évtizedben a teljes időszak adatainak összesítése alapján a halottak száma éves átlagban elérte az ötvenkétezret. Az illetékes klímaügyi szakértő, Ernst Rauch szerint ennek az az oka, hogy jelentősen javultak a lakosság figyelmeztetésére és evakuálására szolgáló rendszerek. A jelentés kitért rá, az anyagi károk mértékét illetően nincs változás: 2019-ben ezek összege körülbelül százötvenmilliárd dollárt tett ki világszerte. A hőhullámok és a viharok Európában tavaly körülbelül 2,5 milliárd dollárnyi kárt okoztak. Anyagi értelemben a legnagyobb pusztítást a japán Hagibisz tájfun végezte, tizenhétmilliárd dollárral.