Krónika
Felvágta ereit cellájában Portik
Egyszemélyes zárkába került, és a nap huszonnégy órájában kamerák figyelik minden mozdulatát
Az alvilág egykori meghatározó alakja, akit több emberöléssel is összefüggésbe hoztak, két egymást követő napon is megpróbált végezni magával. Első alkalommal az ereit próbálta felvágni, másodszor pedig az orvosi ellátáskor kapott varratokat tépte le a kezéről.
A bűnöző életét a fegyőrök ébersége mentette meg, akik azonnal észlelték, hogy baj van, ezért rátörték a zárkaajtót. Az olajszőkítésben élen járó Energol Rt. egyik egykori irányítója kórházba került. Miután szakszerűen ellátták a sebeit, visszaszállították a börtönbe. Azóta egyszemélyes cellában van, és a nap huszonnégy órájában kamerák figyelik minden mozdulatát.
Azt már régóta sejteni lehetett, hogy az egykori Energol Rt. egyik irányítója mentális problémákkal küzd. A külsejére korábban mindig rendkívül gondosan odafigyelő férfi teljesen elhagyta magát, a bírósági tárgyalásokon nagyon ápolatlanul jelent meg, egy hajléktalan látszatát keltette.
Portik Tamást korábban tizenöt évre ítélték Prisztás József megöletéséért – ugyanezt tervezte L. Csaba hajtóval is, aki azonban túlélte a bűnbanda támadását –, valamint tizenhárom évet kapott az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként. Büntetése pedig akár tovább bővülhet, ugyanis a jelenlegi vádak szerint Gyárfás Tamás őt bujtotta fel, hogy ölesse meg szakmai konkurrensét, az egykori médiacézárt, Fenyő Jánost.