Krónika

Fogyatékkal élők kínálják a melegszendvicset

A legtöbb alapanyagot magyar beszállítóktól rendeli a Jupiter csapata

Kedden este hivatalosan is bemutatták a KézenFogva Alapítvány és a Fruccola közös új projektjét, a Jupiter büfékocsit és csapatát. A Jupiter food truck a világ első olyan büfékocsija, amelyben megváltozott munkaképességűek dolgozhatnak.

Fogyatékkal élők kínálják a melegszendvicset
Sokan kóstolták meg a Jupiter büfékocsi szendvicseit
Fotó: MH/Purger Tamás

A KézenFogva Alapítvány és a Fruccola egy közös társadalmi vállalkozást hozott létre azért, hogy segítségükkel fogyatékkal élő embertársaink is megvalósíthassák álmukat. A nonprofit szervezet és profitorientált cég célja, hogy olyan embereknek adjanak munkát, akik bár fogyatékkal élnek, ám szorgalmasan dolgoznak, megmutatva értékeiket, képességeiket.

Egyikük, „Tunyi”, azaz Tunyogi Imre korábban is a vendéglátásban dolgozott, ám sokkal jobban szereti jelenlegi munkakörét a tálcaleszedésnél. Szívén viseli a Jupiter food truck ügyét, nagyon tetszik neki a hangulat, a mobilitás, valamint az, hogy rengeteg emberrel megismerkedhet, beszélgethet, persze ha a munka engedi.  

A kocsival a nyár folyamán már találkozhattak a fesztiválozók, hiszen a jupiteresek megjelentek a Szigeten és nemrégiben a Food Truck Show-n is a Kincsem Parkban. – Attól lesz valaki igazi vendéglátós, ha már anélkül tudja, mit rendel a vendég, hogy egy szót is váltana vele – vallja a lelkes Tunyi.

Tausz Péter, a Fruccola egyik ügyvezetője elmondta: több mint száz magánember és vállalkozás segítette anyagilag, hogy a food truck vállalkozás elindulhasson, s szerinte ez a legfontosabb üzenet. – A felajánlásokból kilenc-, az Erste Bank EU-garantált hitelkeretéből további tizenkétmillió forintot gyűjtöttünk össze – árulta el lapunknak Pordán Ákos, a KézenFogva Alapítvány ügyvezetője.

Elmondta: az alapítvány 2008 óta foglalkozik fogyatékos emberek munkaerőpiacra juttatásával, eddig ötszáz munkavállalót sikerült munkahelyhez segíteniük. A Jupiterben tíz megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik váltásban. A Jupiter működtetésébe önkéntes alapon az alapítvány és a Fruccola munkatársai is besegítenek.

A finom szendvicsekre vágyók jelenleg az Allee Bevásárlóközpont előtti téren kereshetik fel a Jupitert, de az alapítvány a jövőben szeretné elérni, hogy további fesztiválokra, magán és céges rendezvényekre is eljuthasson a food truck. Ehhez további felajánlásokat várnak, mert egyelőre nincs olyan járművük, amellyel vontathatnák a büfékocsit.A Jupiter csapata raclette (a sajt különleges olvasztásával készülő) szendvicseket készít. Környezettudatos működésük során javarészt hazai alapanyagokat használnak fel. A sajtot Ficsor Árpádtól szerzik be, aki Svájcban tanulta meg a sajtkészítés mesterségét, a ciabattát pedig az a Bake My Day szállítja, amely ugyancsak megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom