Eddig porfelhő takarta az ősi galaxisok fényét

Ez csak a jéghegy csúcsa – mondta lapunknak Keresztúri Ákos.Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének munkatársát annak kapcsán kérdeztük, hogy a minap japán kutatók bejelentették, harminckilenc, korábban láthatatlan, hatalmas ősi galaxist fedeztek fel. Mint Keresz­túri Ákos kifejtette, ezek a szuper nehéz galaxisok alig kétmilliárd évvel a 13,7 milliárd esztendeje történt ősrobbanás után keletkeztek. Az objektumok tőlünk megközelítőleg tizenegy-tizenkétmilliárd fényévre lehetnek.

Természetesen fizikai valóságukban ma már nem úgy néznek ki, ahogy mi látjuk őket, de jó eséllyel még léteznek – fogalmazott. Beszélt arról is, hogy a most felfedezett szuper nehéz galaxisok azért voltak a hagyományos eszközökkel láthatatlanok korábban, mert rendkívül intenzív csillagfejlődés és -pusztulás játszódott le bennük, és e folyamatok olyan mennyiségű port termeltek, amelyek eltakarták előlünk a fényüket. Kiderült az is, hogy a harminckilenc galaxist az égbolt egy adott, a mi fogalmaink szerint kicsi részén találták meg az ALMA (Atacamai Nagyméretű Milliméteres/Szubmilliméteres Hálózat) távcsőrendszerrel – ám valójában bármely irányban, nagy távolságban lehet még ilyenekre számítani.

Keresztúri Ákos elmondta, minél nagyobb tömegű egy galaxis, általában annál nagyobb tömegű
a szívében lévő, szuper nagy tömegű fekete lyuk. Tehát a galaxisok fejlődésének tanulmányozása révén többet megtudhatunk a szuper tömegű fekete lyukakról is. Hozzátette, ha feltérképezhető lesz az ehhez hasonló ősi galaxisok eloszlása, akkor számos, a világegyetem hajnalához kapcsolódó, ma még homályos kérdésre is választ kaphatunk. Többek között az ilyen óriás galaxisok a láthatatlan tömeg térbeli eloszlását is segítenek megérteni, ami annak mibenlétére, jellegére is utalhat.