Krónika
Pszichológiai kivizsgáláson fog átesni a caracali rémként ismert férfi
Tinigyilkosságok Romániában
A nyomozók hétfőn megkezdték a történtek rekonstruálását a hatvanhat éves férfi jelenlétében. Kiderült, a férfi tavaly jogosítványa megújításakor már átesett pszichológiai vizsgálaton, ám akkor az orvosi szakvélemény kedvező volt. Gheorghe Dinca elfogását követően elismerte, hogy ő ölte meg a még áprilisban eltűnt tizennyolc éves Luizát, illetve a tizenöt éves Alexandrát, akivel azt követően végzett a múlt héten, hogy rajtakapta, amint épp telefonálni próbált. Az áldozat holttestét később elégette. A főügyész tegnap arról beszélt, nem zárható ki, hogy a lányok életben vannak, mivel a DNS-mintákat egyelőre nem sikerült azonosítani, a férfi vallomása pedig több helyen is ellentmondásos volt. Romániában nagy port kavart az eset, ugyanis kiderült, Alexandra hiába hívta fel a 112-essegélyhívószámot úgy, hogy a rendőrség már eltűntként kereste, nem vették komolyan a segélykérést, és nem sikerült beazonosítani a lány hollétét. Az ügy miatt több magas beosztású vezetőt menesztettek, Nicolae Moga belügyminiszter pedig kedden lemondott tisztségéről.