Krónika

Vádat emeltek Jeffrey Epstein amerikai milliárdos ellen pedofília gyanúja miatt

Több mint tíz év után

Letartóztatták és vádat emeltek Jeffrey Epstein amerikai milliárdos ellen kiskorúak sérelmére elkövetett emberkereskedelem és ennek érdekében végrehajtott összeesküvés két rendbeli bűncselekménye miatt.

Vádat emeltek Jeffrey Epstein amerikai milliárdos ellen pedofília gyanúja miatt
Jeffrey Epstein
Fotó: MH

A vád szerint a férfi 2002 és 2005 között kiskorú lányokat csalt New York-i lakásába és floridai villájába, illetve közvetített ki, továbbá maga is szexuálisan zaklatta őket. Több száz dollárt fizetett áldozatainak, miközben tudatában volt annak, hogy kiskorúak. Néhányuknak azért is fizetett, hogy más kislányokat csábítsanak a bűnöző hálózathoz. Az amerikai szövetségi hatóságok 2007-ben vádalkut kötöttek Epsteinnel, és tizenhárom hónapos börtönbüntetésre ítélték, akkor elkerülte a szövetségi vádemelést. Idén egy szövetségi bíró felülvizsgálta az ügyet, és arra jutott, hogy a vádalkut megkötő ügyész megsértette a szövetségi törvényeket, mert a vádalkuról nem informálta az áldozatokat. A férfi azt állította, nem tudta, hogy a lányok kiskorúak.