Krónika

Különös szempontok alapján számolják a kártérítéseket

Boeing-légikatasztrófák

Kiderült, mekkora összegre számíthatnak a Boeing két légikatasztrófájában elhunyt áldozatok családtagjai. A Boeing és a biztosítótársaságok akár egymilliárd dollárt is fizethetnek a hozzátartozóknak – írta a Bloomberg.

Kiderült az is, a végső összeg megállapításakor figyelembe veszik, az áldozatok mennyi időt töltöttek el úgy, hogy tudták, hogy meg fognak halni. Az előzetes vizsgálatok alapján mindkét balesetben a pilóták hosszú ideig próbálták átvenni az irányítást a hibás szoftver felett. Ez alapján valószínűsíthető, hogy az áldozatok perceken át tudatában voltak a végzetes balesetnek. A kártérítés még magasabb is lehet, ha bebizonyosodik az a hír, miszerint a Boeing vezetése már 2017-ben tudott a 737 MAX gépeket érintő típushibáról, mégsem tettek semmit. Ismert, 2018 októberében a Lion Air gépe, idén márciusban pedig az Ethiopian Airlines járata szenvedett balesetet hasonló körülmények között. A szerencsétlenségekben csaknem háromszázötvenen haltak meg.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom