Krónika

Kék lesz a Szabadság-szobor az autizmus világnapján

Magyarországon legalább százezer ember él ezzel a betegséggel

Ma van az autizmus világnapja, melyet az ENSZ kezdeményezésére 2008 óta tartanak meg, hogy ráirányítsák a figyelmet az autista emberek problémáira, valamint folyamatosan növekvő számukra. A betegség tízmilliókat érint a földön, Magyarországon legalább százezer autista él.

Az autizmus az agyi működés alapvető fejlődésterületeket érintő, egész életen át tartó zavara, amely a szociális viselkedés, a kommunikáció, a képzeleti működés és a rugalmas gondolkodás fogyatékosságában jelentkezik. A világnapon kék színnel világítanak meg egy-egy ismert épületet az akcióban részt vevő országokban. A Ragyogj Kéken kampányhoz Magyarországon az Autisták Országos Szövetsége mellett több országos és regionális szerveződés is csatlakozott. Budapesten a Gellért-hegyen álló Szabadság-szobrot világítják meg kék fénnyel, és országszerte további számos épület pompázik majd kékben. Több városban is rendeznek figyelemfelkeltő eseményeket, tartanak előadásokat. „Kék séta” lesz többek között Miskolcon, Sopronban, Szekszárdon, Salgótarjánban, Cegléden, Kecskeméten, Esztergomban, Kazincbarcikán és Veszprémben. A szervezők kérik, hogy mindenki vigyen magával valamilyen kék színű ruhadarabot. Tatabányán Ezerarcú autizmus címmel nyílt kiállítás, „kék moziba” hívják az érdeklődőket Szombathelyen az Agora-Savaria filmszínházba. Szolnokon a Szelfizz velünk, állj mellénk című kezdeményezéshez lehet csatlakozni ezen a napon.