Kína
Sanhszi – a kínai kultúra egyik bölcsője
A tartomány maga Pekingtől mintegy 500 kilométerre dél nyugatra terül el, két legnagyobb városa Tajjüan és Datong
A tartomány maga Pekingtől mintegy 500 kilométerre délnyugatra terül el, két legnagyobb városa Tajjüan és Datong. Részben elhelyezkedése miatt mindig is kiemelt szerepet játszott a történelem során, hiszen a Peking és a kezdeti időkben a nyugati régióban portyázó lovasnépek között állt ütközőzónaként. Ennek a nyomai még napjainkban is megfigyelhető tartományszerte.
Habár Sanhszi mindig is Kína részét képezte, önálló tartománnyá csak a Ming-dinasztia idején vált. A területet magát azonban már az időszámításunk előtti 5. században is lakták, a pollenelemzések alapján pedig növénytermesztést is folytattak.
A Han-dinasztia idején aztán Sanhszi már egyértelmű ütközőzóna, a katonai jelenlét így mindig is erős volt, a terület vezetése azonban egészen a 14. századik folyamatosan váltakozott a helyi hadurak, a betörő lovas nomádok és a császársági megbízottak között. A 14. században aztán a Ming-dinasztiának sikerült stabilizálni az uralmát.
A katonai mellett a tartomány kereskedelmi jelentősége sem volt elhanyagolható, hiszen számos expedíció indult innen az évszázadok alatt. Ennek egyik eredményeképp a sanhszi kereskedők a 18–19. században már Kína-szerte fogalomnak számítottak, valamint az is, hogy ez a tartomány volt az egyik első, ahová a buddhizmus megérkezett a Selyemútról visszatérő kereskedőkkel.
A második világháború és az iparosodás természetesen Sanhszi életében is hatalmas változásokat hozott, hiszen a tartomány az egyik leggazdagabb szén- és vaslelőhely egész Kínában mind a mai napig, habár a zöldcélok előtérbe kerülésével a szénipari felhasználás is jelentősen visszaesett a tartományban.
Hagyomány és megújulás – Tajjüan
Kína az elmúlt években óriási hangsúlyt fektet a zöldfejlesztésekre, ennek talán az egyik legékesebb bizonyítéka Tajjüan, Sanhszi közigazgatási központja. A tartományban annak idején komoly egészségügyi problémák jelentkeztek az iparosodás hajnalán, hiszen ma már tudjuk, hogy szénnel fűteni nemcsak a környezetre, hanem az emberekre nézve is káros.
Meglepő volt hát látni, hogy egy hajdanán ennyire a szénre épülő tartomány hogyan próbálja hőerőműveit zöldebbé varázsolni. A Shanxi Ruiguang hőerőmű példának okáért nem csak a környező települések fűtését látja el, de igyekszik ezt a lehető legzöldebb formába tenni. Az erőmű kialakítását tekintve egy klasszikusnak mondható szénerőmű, azonban hatékonysága párját ritkítja még Kínában is.
Az iparági sztenderd kibocsátás-csökkentés mellett ugyanis a vállalat számtalan innovatív megoldással igyekszik csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, többek között a tüzelőanyag előzetes bevizsgálásával, a hőveszteség visszanyerésével, valamint szél- és naperőművek telepítésével is. Az eredmény pedig igen látványos, hiszen az erőmű maximális kapacitása kétszer 300 000 kilowatt, azonban napjainkban ekkora teljesítményre már nincs is szükség, általában a két blokk 150 000 kilowatt teljesítménnyel üzemel, a többit pedig fedezik az időközben kiépülő megújuló energiaforrások.
A másik cégóriás, ami Tajjüanban székel, és ami mellett nem lehet elmenni, az a Taiyuan Heavy Machinery Group, vagy röviden TZCO, ami Kína első nehézipari vállalata. Az 1950-ben alapított cég nem csak végigkísérte, de tevékenyen hozzá is járult a kínai modernizációhoz, hiszen az óriás bányagépektől kezdve a darukon át ma már a gyorsvasút tengelyeiig és a rakétaindítókig bezárólag mindent gyárt.
A TZCO emellett óriási figyelmet fordít az innovációra a digitalizációban rejlő lehetőségekre is, így egyre több általuk gyártott munkagép érkezik majd a jövőben távirányítással és okos rendszerekkel, ami jelentősen növeli a veszélyes iparágak biztonságát és hatékonyságát is.
Mintha egy mesébe csöppenne az ember
Aki Sanhsziba látogat nem mehet el anélkül, hogy Pingyao ősi városát meg ne látogatná. Az UNESCO világörökségi helyszín finoman fogalmazva is megéri a kitérőt. Amikor az ember ősi városokra gondol európai fejjel, akkor általában kihalt, épületekre nem is igazán hajazó romokat feltételez. Pingyao azonban a mai napig egy nyüzsgő város.
A települést annak idején Zhou-dinasztia idején alapították és szépen gyarapodott is. Olyannyira, hogy a Ming-dinasztia idején már közigazgatási központként is szolgált, később, a Csing-dinasztia korában pedig már pénzügyi központként is.
A város az egyik legjobban megőrzött és rekonstruált település ebből az időből, arról már a bejáratnál meggyőződhet mindenki, hogy bizony Pingyao egy nyüzsgő város volt már a 14. században is. A városfalon átlépve a kapunál vezető út óriás köveibe gömbölyded nyomok sorakoznak, amelyeket az évszázadok alatt a szekerek vájtak maguknak.
Annak ellenére, hogy a közel 2,5 négyzetkilométeren elterülő településen minden fal és minden épület műemléki jelentőségű, a várost mind a mai napig 42 000 ember lakja. A konfucianista szentélyek és a lakóházak között hömpölyögnek a turisták, masszázsszalonok, utcai árusok, éttermek, amerre csak a szem ellát a történelmi kis utcák között.
Pingyao megmaradt és meg is marad a kínai kultúra szerves részének, hiszen számos filmben és zenei klipben is feltűnik manapság is. A kínai emberek vonzalmát pedig könnyen megérti az, aki eltölt egy délutánt a város falain belül.
