Határon túl
Újranyílt a chicagói magyar főkonzulátus
J. Joe Adorjan kapta idén az Amerikai Magyar Koalíció díját

"Azért volt fontos a főkonzulátus megnyitása, hogy az itteni jelentős magyar közösség kapcsolatát az anyaországgal gördülékenyebbé és könnyebbé tegyük, valamint hogy egy olyan gazdasági jelenlétet tudjunk itt felmutatni, amelynek nyomán közvetlenül tudunk kapcsolatban lenni az itteni nagyon jelentős vállalatokkal" - mondta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai Középnyugat a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok szempontjából kiemelkedő szerepet játszik, egyebek között abban is, hogy Magyarország tavaly 20 százalékkal tudta növelni az Egyesült Államokba irányuló kivitelét.
"Ezzel rekordot döntöttünk és először volt magasabb az Egyesült Államokba irányuló exportunk, mint az Oroszországba irányuló" - hangsúlyozta.
A tárcavezető rámutatott arra, hogy Magyarország az idei első fél évben még 3 százalékkal tudta növelni amerikai exportját.
"A főkonzulátustól azt várjuk, hogy a gazdasági érdekérvényesítésünk még eredményesebb legyen, a helyi jelenlét miatt gyorsabban tudunk a befektetői igényekre reagálni és azokat gyorsabban be tudjuk csatornázni" - jelentette ki.
A miniszter kitért arra, hogy Chicagóban Európa vezető országai mellett főkonzulátussal képviseltetik magukat Magyarország olyan regionális vetélytársai is, mint Románia, Lengyelország, Litvánia, Szerbia és Macedónia.
"Nem kerülhetünk versenyhátrányba azáltal, hogy lassabban tudunk reagálni a felmerülő igényekre" - tette hozzá Szijjártó Péter.
A miniszter beszámolt arról is, hogy tárgyalt a helyi magyar szervezetek és intézmények vezetőivel. Tervei szerint pénteken üzletemberekkel és Rahm Emanuel chicagói polgármesterrel találkozik majd.
Kitért arra, hogy az előző kormány 2009-ben zárta be a chicagói főkonzulátust, ami ellen a helyi magyar szervezetek levélben tiltakoztak. Mint mondta, a főkonzulátus újranyitási ünnepségén mintegy másfél százan vettek részt, döntően magyarok.
Elismerés a tiszteletbeli főkonzulnak
J. Joe Adorjan, Magyarország Missouri állambeli tiszteletbeli főkonzulja, a Magyar-Missouri Oktatási Partnerség (HMEP) alapítója vehette át idén az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) díját a szervezet csütörtöki washingtoni díszvacsoráján - közölte a HAC közleményében.
A rendezvényen Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet ismertette a migrációs válság részleteit, amellyel Magyarországnak szembe kell néznie, rámutatva a krízis globális természetére és arra, hogy annak kezeléséhez szükség van a transzatlanti kapcsolatok megerősítésére.
Andrea Lauer Rice, a koalíció alelnöke áttekintette a HAC által működtetett ösztöndíjas programokat és ismertette az úgynevezett Emlékezet Projektet, amelynek keretében Réka Pigniczky dokumentumfilm-rendezővel több mint három tucatnyi, a második világháború és 1956 után az Egyesült Államokba érkezett magyarral készítettek interjút.
A rendezvényen mások mellett felszólalt George H. Walker volt budapesti nagykövet, Maximilian Teleki, a koalíció elnöke, Susan Hutchison, a Republikánus Párt Washington állambeli elnöke és George Pataki, az első magyar származású amerikai elnökjelölt-aspiráns.