Határon túl

Potápi: A kormány gazdaságilag is támogatja a külhoni magyarokat

„Korábban hullámhegyek és -völgyek jellemezték a magyarságpolitikát”

A kormány számára fontos, hogy minden magyar közösség a szülőföldjén tudjon boldogulni, ezért gazdasági eszközökkel is támogatja a külhoni magyar közösségeket, az ott élőket – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj szakmai gyakorlatának megnyitóján, hétfőn Budapesten.

A Magyarság Házában tartott rendezvényen az államtitkár azt mondta: hullámhegyek és -völgyek jellemezték korábban a magyarságpolitikát. Hullámhegy volt 2001 júniusa, amikor elfogadták a státustörvényt, hullámvölgy pedig 2004 decembere, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás.

2010-ben azonban a kormányváltással a nemzetpolitika területén óriási változások történtek, például akkor fogadták el az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvényt, majd ezt követően azokat az egyéb jogszabályokat, amelyek meghatározzák a nemzetpolitika keretrendszerét.

Gazdasági programokat indít a kormány a Kárpát-medencében

Az államtitkár azt mondta: közel 820 ezren kértek eddig magyar állampolgárságot és 770 ezren kapták meg azt és tették le az esküt. Az a cél, hogy 2018-ra elérje az egymilliót azok száma, akik igényelték az egyszerűsített honosítást. Hozzátette: az utóbbi egy-másfél évben nagy erőkkel fordultak abba az irányba, hogy gazdasági eszközökkel támogassák a magyar közösségeket.

Erre példaként említette a januárban a Vajdaságban megkezdett gazdasági programot, amelyhez hasonló startol hamarosan Kárpátalján, és megvan a költségvetési alapja is a muravidéki és Eszék környéki hasonló programnak is. Potápi Árpád Kárpátaljáról szólva kiemelte: testvérháború dúl kelet-Ukrajnában, ez pedig az egész országra kihatással van. „A háborús konfliktus elmélyíti a gazdasági válságot, emiatt a magyarság léte is megkérdőjeleződött, ezért mindent megteszünk azért, hogy ott tudjuk tartani a magyar embereket a szülőföldjükön” – szögezte le, hozzátéve: az egyhetes szakmai gyakorlaton nemcsak a jogi ismeretek elmélyítésére lesz lehetőség, hanem egymás és az egyes régiók történetének, a magyarság egyes régiókbeli helyzetének megismerésére is.

A külhoni magyaroknak jól képzett szakemberekre van szükségük

Ambrus Sándor, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jogi és humánpolitikai igazgatója köszöntőjében azt emelte ki: nemzetpolitikai cél, hogy az országhatáron kívüli magyar közösségeknek legyenek olyan képzett jogászaik, akik választ tudnak adni gazdasági és közéleti ügyekben, a közösséget érintő kérdésekben.

Klenanc Miklós, a szakmai programot koordináló Budapesti Ügyvédi Kamara képviseletében arról beszélt, évről évre egyre több ügyvédi iroda jelentkezik, hogy mentorálna gyakornokokat, például azét is, mert értékelik az ösztöndíjasok nyelvtudását. Mint mondta, a Kárpát-medencében olyan versenyelőny az, hogy hivatalos ügyekben is lehet magyar nyelven kommunikálni az egyes országokban élők között, amit „vétek lenne nem kihasználni”.

Az 1881-ben Nagyenyeden született Szász Pál 1910-től a magyar parlamentben a magyarigeni választókerület országgyűlési képviselője volt, Tisza István legközvetlenebb munkatársai közé tartozott. 1933-ban a Bethlen Kollégium főgondnokává választották, 1936-ban az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke lett. Vidéki gazdatanfolyamokat indított, saját költségén tehetséges falusi fiatalokat külföldi tanulmányútra küldött, Csombardon pedig Kós Károly tervei alapján gazdasági iskolát épített fel. A bécsi döntés után a magára maradó dél-erdélyi magyarság segítségére sietett. 1951 nyarán letartóztatták, és a Márton Áron-perben nyolc év börtönre ítélték, 1954-ben az Ocnele Mari-i börtönben halt meg.

A Szász Pál szülőföldi jogász ösztöndíjat 2012-ben alapította a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium együttműködve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel. A Budapesti Ügyvédi Kamara vállalta, hogy részt vesz a program szakmai részének megvalósításában, továbbá elvégzi a szakmai feladatok értékelését.

Az ösztöndíj célja, hogy jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászokkal rendelkezzenek a külhoni közösségek. Az ösztöndíjat azon külhoni hallgatók nyerhetik el, akik szülőföldjükön jogi tanulmányokat végeznek, és érdeklődnek a gazdasági jog iránt. A 25 ösztöndíjast év közben magyarországi ügyvédek folyamatosan segítik, tutorálják, a nyári gyakorlatukat pedig neves budapesti ügyvédi irodáknál töltik.