Határon túl
Orbán Balázs: A magyar oktatásban részesülő gyermekek biztosítják a magyar jövőt
„Ha magyar lesz a nevelés és az oktatás, akkor annak résztvevői magyar emberekké lesznek”
Az államtitkár az ünnepélyes átadón mondott beszédében rámutatott: a magyar kormány úgy gondolja, hogy akkor van magyar jövő a Kárpát-medencében, ha a magyar nevelési és oktatási intézményeket felújítják, és így nagyobb a vonzerejük a környéken található más intézményekhez képest. Kifejtette: az erre az elképzelésre épülő Kárpát-medencei óvodafejlesztési program hozadékai már nyomon követhetőek Pólyán esetében is, hiszen miután sikerült egy vonzó alternatívát teremteni, megnövekedett a kereslet a magyar óvoda iránt, és ez hozzájárult a helyi magyar közösség megerősödéséhez.
"Ha magyar lesz a nevelés és az oktatás, akkor annak résztvevői magyar emberekké lesznek, és ezek a magyar emberek alkotják majd a magyar hazát, ők biztosítják majd, hogy a következő évszázadokban is itt legyen a magyarság és Magyarország" - szögezte le Orbán Balázs.
A mintegy ötszáz lelkes, csaknem színmagyar Pólyán település magyar óvodája még a múlt század hetvenes éveiben épült, s azóta most először újították fel. A felújítást közel 60 ezer euróval segítette a magyar kormány. A pólyáni intézménnyel együtt kedden öt felújított óvodát adnak, illetve adtak át a Felvidéken, a másik négyet a nyugati régióban, a csallóközi Bakán és Medvén, illetve Királyréven és Alsószeliben. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében már felújított óvodák száma száz körül van, ezen belül a Felvidéken meghaladta a hatvanat.
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program két ütemében 38 és fél milliárd forint összegű forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence-szerte. A Felvidéken csaknem másfél száz intézményt újítottak és újítanak fel, illetve 32 új intézményt építenek.
Grezsa: a 21. század a magyarság évszázada lesz
A 21. század a magyarság évszázada lesz, ezért is kell minél több gyermeket magyar oktatási intézménybe íratni - jelentette ki Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos kedden a felvidéki Bakán, ahol átadta a program keretében felújított helyi magyar nyelvű óvodát kedden.
A miniszteri biztos elmondta: reméli, hogy egyre több magyar embert sikerül elgondolkodtatni a Felvidéken arról, hogy mire irányul az anyaország igyekezete.
Arra, hogy minél több gyerek járjon magyar oktatási intézménybe, és maradjon meg magyarnak, "nemcsak azért van szükség, mert erre kötelez bennünket a sorsunk (...), hanem azért is, mert a 21. század a magyarság évszázada lesz" - hangsúlyozta Grezsa István.
Hozzátette: gazdaságilag, kulturálisan és a magyar anyanyelv segítségével kell belakni a Kárpát-medence terét. A miniszteri biztos - utalva arra, hogy Bakán nőtt a magyar óvodába íratott gyerekek száma - elmondta: a Felvidéken óriási lehetőségek vannak még a magyar oktatási intézménybe íratott gyermekek számának növelésére.
Megjegyezte: ezeknek a lehetőségeknek a kihasználásához még fordulatot kell elérni az agyakban, a lelkekben és a szívekben. Megjegyezte: az elmúlt egy-másfél év tapasztalatai arra utalnak, hogy reális lehet az a célkitűzés, amely szerint 48 ezerről 60 ezerre növekedjen a magyar óvodába járó gyerekek számát.
"A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program egyik legnagyobb kedvezményezettje a Felvidék" - mutatott rá beszédében Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke. Hangsúlyozta: ezzel az anyaország a felvidéki magyaroknak azt üzeni, nem engedi el a kezüket, de azt is, merjenek azok lenni, akik, amiben az ehhez hasonló sikertörténetek is segítenek.
Bertalan György, a közel 90 százalékban magyarok lakta falu, Baka polgármestere rámutatott: biztató jelek tapasztalhatóak a településen, hiszen nőtt a magyar óvodába íratott gyermekek száma, és ez a szám várhatóan tovább emelkedik majd, hiszen a születések száma is növekszik.
Kedden négy - a magyar kormány támogatásának köszönhetően - megújult magyar óvodát adtak, illetve adnak át a Felvidék nyugati régiójában, a bakai intézmény mellett még Medvén, Királyréven és Alsószeliben.
A bakai, illetve a medvei intézmények felújítását mintegy 15-15 ezer euróval segítette a magyar kormány, a királyrévi és az alsószeli óvodák felújítását pedig intézményenként közel 100 ezer euróval. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében már felújított óvodák száma száz körül van, a Felvidéken pedig már meghaladta a hatvanat.