Határon túl
Németh Zsolt: Kitavaszodhat a magyar-román viszonyban
Szilágyi Zsolt elnök konstruktív ellenzéki szerepet szán az EMNP-nek
A politikus megjegyezte, minden bizonnyal a székely zászló korszakaként vonul be a történelembe a román-magyar kapcsolatok elmúlt öt "fagyos" éve. Úgy vélte: az EMNP-nek is megvan a maga része abban, hogy az olvadás jelei láthatók. E párt által fenntartott politikai nyomás, Tőkés Lászlónak az Európai Parlamentben és Szilágyi Zsoltnak az Európai Szabad Szövetségben (EFA) végzett munkája ugyanis hozzájárult a mostani enyhüléshez.
Németh Zsolt nyomatékosította: a kis lépések taktikájának mindig összhangban kell lennie a nemzetpolitikai stratégiával.
Újabb kétéves elnöki mandátumot nyert Szilágyi Zsolt
Újraválasztotta pártelnökké szombaton Szilágyi Zsoltot az EMNP kongresszusa - tájékoztatta az MTI-t a szavazások szünetében Zakariás Zoltán, a kongresszus ülésvezetője.
Az újraválasztott elnök mandátuma két évre szól. A tisztségre Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor korábbi elnök kapott jelölést, Toró azonban visszalépett a versenyből. Szilágyi Zsoltot 137 igen szavazattal, 14 nem ellenében, négy tartózkodás mellett választotta elnökké a kongresszus.
A fideszes politikus A gyűrűk ura regény hobbit hőseinek állhatatosságát kívánta az EMNP-nek. Amint felidézte: a közismert regényben a hobbitok egy csoportja azért kel útra, hogy megmentse, megóvja szülőföldjét. Küzdelmük és végső győzelmük a hit, a kitartás, az önfeláldozó bajtársiasság és a meg nem alkuvás diadala. "Mi, hobbitok összetartozunk" - vonatkoztatta a regény tanulságát a magyarságra a politikus.
A kongresszuson Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete olvasta fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár levelét. A politikusok az erdélyi magyar autonómiatörekvések jogossága mellett érveltek.
"Ami Dél-Tirolban vagy az Aland-szigeteken természetes, az ugyanannak az Európának a keleti végein, a Kárpát-medencében sem minősülhet nemzetbiztonsági kockázatnak, és nem lehet üldözendő" - áll a levélben.
A kongresszust Jill Evans, Wales európai parlamenti képviselője üdvözölte az Európai Szabad Szövetség nevében. Az EFA alelnöke nyomatékosította: az autonómia a normalitás jegye Európában, és a pártszövetség támogatja az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseit, és azt a törekvését, hogy anyanyelvüket szabadon, hivatalos nyelvként használhassák szülőföldjükön.
Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője pártja nevében bocsánatot kért az erdélyi magyaroktól szolnoki párttársa, Szotyori Lázár Zoltán "ámokfutása" miatt. A szolnoki politikus egy Erdélyben nagy feltűnést keltő véleménynyilvánításában olyan közösségként jellemezte az erdélyi magyarokat, akiket a Fidesz megvásárolt a magyar állampolgárság kiterjesztésével.
Az Erdély autonómiájáért fellépő Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke, Dan Masca köszöntésében azt ajánlotta az EMNP-nek, hogy ne csak Bukarest, hanem Budapest befolyásától is őrizkedjen. "Hagyjanak szabadon bennünket, és meg fognak lepődni, hogy milyen sikeresek leszünk" - jelentette ki a marosvásárhelyi politikus.
Az EMNP Székelyudvarhelyen zajló szombati kongresszusán zárt ajtók mögött választják meg a párt új elnökét és elnökségét, valamint módosítják a párt alapszabályát és programját.
Az EMNP konstruktív ellenzéki szerepét hangsúlyozta a párt ötödik kongresszusán mondott köszöntőbeszédében Szilágyi Zsolt, az újabb mandátumra jelölt pártelnök.
"Bármennyit is vitatkozunk az RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) vezetőivel, bármennyire is nem értettük meg egymást az MPP (Magyar Polgári Párt) vezetőivel, egy dolgot soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ők a testvéreink" - jelentette ki az EMNP elnöke. Hozzátette: a két rivális politikai szervezetet az EMNP szövetségesének tekinti minden olyan ügyben, amelynek célja Erdély és az erdélyi magyarok helyzetének javítása.
Nem tekinti viszont szövetségesnek azokban az ügyekben, "amelyek a bukaresti korrupt politika vagy a román zsákmányrendszer megerősítéséről szólnak" - jelentette ki. Úgy fogalmazott, hogy miközben az RMDSZ a tavalyi választási kampányban Erdélyt akarta "megmenteni" Bukaresttől, valójában azt az ötmillió eurót akarja a maga számára megmenteni, amelyet az állami költségvetésből kap. A politikus nyomatékosította: ez a pénz az erdélyi magyarságé, és a közösségnek joga van tudni, hogy mire költik el.
Szilágyi Zsolt úgy értékelte: Bukarest alájátszik az RMDSZ-nek, hogy mutassa, "vannak olyan magyarok, akikkel együtt lehet működni, és az autonómia pártolóit kikiáltja radikálisaknak, szélsőségeseknek". Úgy vélte, az RMDSZ is ezt a taktikát alkalmazza, amikor az MPP-t támogatja, és elbánik az ellenzékével.
"Tartanunk kell a frontot! (...) Senkit ne keserítsen el az ellenszél! Talpon maradtunk akkor is, amikor még nagyobb volt ez az ellenszél" - bátorította a kongresszusi küldötteket a pártelnök. "Legyünk élő lelkiismerete Erdélynek, és ha kell, az RMDSZ-nek is!" - szólított fel.
Szilágyi Zsolt kezdeményezte, hogy a román és a magyar kormány közösen lépjen fel az Európai Unióban azért, hogy a brüsszeli intézkedések ne korlátozzák a két ország közötti határ átjárhatóságát. Megjegyezte: míg korábban tíz perc alatt át lehetett jutni Erdélyből Magyarországra, újabban ez két-három órába is bele telik.
Az EMNP fővédnökeként szóló Tőkés László európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy ma az EMNP képviseli az erdélyi magyar politikában az autonómia követelését, amire 1992-ben még az RMDSZ parlamenti frakciója esküdött fel a kolozsvári Szent Mihály-templomban.
A politikus arra figyelmeztetett, hogy az erdélyi magyar politika autonómiapárti irányvonalát 1993-ban gyökeresen megváltoztató neptuni titkos tárgyalások is amerikai civil szervezetek közvetítésével zajlottak. "Ők akarták megmondani, hogy mi jó nekünk. (...) Ma is isszuk a levét, mert ők kiáltottak ki bennünket szélsőségeseknek" - jelentette ki a politikus. Hozzátette, a Soros György által finanszírozott civil szervezetek hálózata az egész Kárpát-medencére kiterjedt. "Mindenféle ügynökszervezetek kerülgetnek bennünket" - fogalmazott.
Tőkés László nyomatékosította: újra egyesíteni kell az erdélyi magyar nemzeti oldalt.
Az EMNP Székelyudvarhelyen zajló szombati kongresszusán zárt ajtók mögött választják meg a párt új elnökét és elnökségét, valamint módosítják a párt alapszabályát és programját.