Határon túl
Marosvásárhely még gyenge
Nem biztosított, hogy lesz magyar polgármester
A marosvásárhelyi magyarok előválasztását a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje, Soós Zoltán nyerte meg, és ő lehet a magyarság polgármesterjelöltje a 2016-os önkormányzati választásokon. Soós Zoltán a szavazatok 62,04 százalékát szerezte meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje, Portik Vilmos 28,9 százalékos támogatottságot ért el. A harmadik jelöltre, a független Barabás Miklósra a választók 8,83 százaléka szavazott.
Az RMDSZ, a Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt (MPP) márciusban kötött megállapodása szerint valamennyi párt az előválasztást megnyerő jelölt mögé sorakozik fel az önkormányzati választáson. A pártok egybecsengő álláspontja szerint ugyanis csak a magyarság közös jelöltje válthatja le tisztségéből a várost 2000 óta vezető Dorin Florea polgármestert.
Illyés Gergely elmondta: a mostani előválasztásra előzetesen mintegy tizenegyezren regisztráltak, és azon végül valamivel több mint négyezren vettek részt. Ez a részvétel rendkívül alacsony, ennél jelentősen többre lesz szükség jövő júniusban – mondta, és felidézte, hogy az előző választáson az összesen mintegy 30-31 ezer magyar szavazat messze nem volt elegendő arra, hogy megszorítsák Dorin Florea polgármestert. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint ez a részvétel azért is aggasztó, mert azt mutatja, nincs meg az a hangulat a marosvásárhelyi magyarság körében, hogy le lehet váltani a város éléről a román polgármestert. Az a legnagyobb feladat, hogy a marosvásárhelyi magyarok elhiggyék, meg lehet nyerni ezt a megmérettetést – jelentette ki.
Időközben új elnököt választott a bukaresti kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) Liviu Dragnea eddigi ideiglenes elnök, volt ügyvezető elnök személyében.