Határon túl
Magyarországnak a kárpátaljai magyarok biztonsága az, ami leginkább számít
A nemzet ereje az egységben és a sorsközösségben rejlik
Ebben az évben az érdek képviseleti szervezet huszonnegyedik alkalommal rendezte meg a kárpátaljai Tiszaújlakon a Rákóczi szabadságharc Tiszabecsért és Tiszaújlakért folyó első győztes csatájára emlékező már tradíciónak számító Turul - ünnepséget, amelyre idén is rengeteg látogató érkezett.
Az ünnepségen beszédet mondó Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár az állampolgársági törvényről szólva kijelentette, a 2010. június 4-én trianoni békediktátum kilencvenedik évfordulóján megalkotott törvény egy fontos szimbolikus lépés, amely nagymértékben hozzájárult a nemzet egyesítésére való törekvésben és tett tanúbizonyságot a nemzeti összetartozás mellett. Ez a törvény kimondja, hogy a magyarság minden tagja ugyanolyan fontos, egyenértékű része az egésznek: a nemzeti közösségnek, magának anemzetnek.
Wetzel hangsúlyozta, a magyar nemzet összetartozik, minden körülmények között: „A magyar nemzeti közösségek elválaszthatatlan egységet alkotnak.”- mondta. – Ez a gondolatmenet, ez a magatartás az, amely a magyar nemzetpolitika alapját képezi.

Az elmúlt négy évben mint fogalmazott bebizonyosodott, hogy a nemzet ereje az egységben és a sorsközösségben rejlik, példaként mutatva az ünnepségre, amelyre még mindig, a kül – vagy belpolitikai helyzettől függetlenül rengeteg résztvevőt számlál minden korosztályból: „A magyarság motorja az akarat a nemzet felemelkedéséért, kitartás, a soha fel nem adás”
Kifejtette, hogy a magyar nemzeti egységesítés sikerei ellenére ma is nagy számú problémával áll szemben a kárpátaljai régió, amelynek megoldása körültekintés, kitartást és bölcsességet követel.
Az helyettes államtitkár beszédében kitért a jelenlegi ukrajnai helyzetre is. Együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, illetve elmondta:
„Mindnyájunk elsődleges törekvése, hogy helyreálljon a béke az országban.”
Hangsúlyozta, hogyMagyarország továbbra is kiáll Ukrajna egységéért, hiszen érdeke, hogy azon országok, ahol magyarok is élnek, az Európai Unió tagjai legyenek. Emlékeztetett arra, hogy a kormány korábban a horvát, most pedig a szerb csatlakozási tárgyalások alkalmával is így gondolkodik.
„Magyarország érdeke egy európai perspektívájú Ukrajna” – fogalmazott az államtitkár, valamint hozzátette, hogy Budapest üdvözli Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás aláírását. Beszédében kiemelte, hogy Magyarországnak, a kárpátaljai magyarok biztonsága az, ami igazán hangsúlyos. Mint mondta, a kárpátaljai magyarság háta mögött mindig ott lesz a magyar állam és Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor. Reméli, hogy a elkövetkezendő időszakban a kisebbségi jogok elismerése és tiszteletben tartása Ukrajnában végre teljesen és gyakorlatban is megvalósul, valamint minden szempontból érvényesül.
Elmondta, hogy a kárpátaljai magyar közösség érdekeinek előmozdításában a magyar kormány a KMKSZ-re, mint a legfontosabb Stratégiai Partnereként, kiemelt szövetségesként tekint, amelynek munkáját igyekszik támogatni, minden szükséges segítséget megadni. Hiszen ez a szervezet az, amely immáron huszonöt éve hűségesen, töretlenül és megvesztegethetetlenül szolgálja a kárpátaljai magyarságot.
Az ünnepségen felszólalt Brenzovics László a KMKSZ elnöke is, aki beszédében szintén kifejtette, hogy a kárpátaljai magyarság egy szabad demokratikus európai Ukrajnát akar, ahol maximálisan tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek, így a magyarok jogait is. Mint fogalmazott: „Ezért érdemes harcolni, mások meggazdagodásáért pedig nem. „ továbbá az elnök szerint Ukrajna jelenleg nehéz időket él, de azoknak az ukrán embereknek az érdekei – és ez a többség –, akik télen azért vonultak a terekre és utcákra, hogy egy európai Ukrajna megteremtéséért álljanak ki, egybeesnek a kárpátaljai magyarság érdekeivel. Azonban tudnunk kell, hogy a szabad, demokratikus Ukrajna reformok nélkül nem megvalósítható, mert ez a rendszer így működésképtelen – mondta, rámutatva, hogy a reformok megvalósításához békére van szükség.
Fontosnak tartotta elmondani, hogy a kelet-ukrajnai harcok nem terjedtek át az ország déli és nyugati részére, Kárpátalján béke van, a stabilitását megőrizte terület.
Kifejtette, hogy az elmúlt időszak nehézségei mellett több pozitív mozzanat is volt a kárpátaljai magyarság életében. Példaként említette, hogy Bocskor Andrea személyében a Fidesz-KDNP nemzeti listáján magyar képviselő jutott be az Európai Parlamentbe, ezáltal Kárpátalja és Ukrajna is képviselve van az EU törvényhozásában.
Brenzovics szerint az is sikerként könyvelhető el, hogy a KMKSZ-nek még a választások előtt sikerült Petro Porosenkoval egy olyan szerződést aláírnia, amelyben a későbbi államfő a támogatásért cserébe vállalta a magyar kisebbség jogainak biztosítását azoknak a problémáknak a megoldását, amellyel a kárpátaljai magyarság küzd.
A rendezvényen egy perces néma csönddel emlékeztek meg a kelet-ukrajnai áldozatokról.