Határon túl

Lomnici Zoltán: Nyilvánvalóak a szlovák jogsértések

Az új állampolgársági törvény alapján 1466-an vesztették el szlovák állampolgárságukat

Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke szerint Szlovákia nyilvánvaló jogsértéseket követ el: egyértelmű, hogy nemzetiségi alapon diszkriminálja a saját polgárait, ezt pedig nagyon nehéz szőnyeg alá söpörni a 21. századi Európában.

Lomnici Zoltán ezt azzal kapcsolatban mondta az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában, hogy az Európai Parlament (EP) befogadta a Tamás Ilonka-ügyben több mint egy éve benyújtott petíciót, és megkezdték annak kivizsgálását.

A felvidéki, 104 éves Tamás Ilonka hat évvel ezelőtt fordult az EMT elnökéhez, mivel Szlovákiában minden jogától megfosztották: törölték a lakcímnyilvántartásból, megvonták a választójogát és érvénytelenítették a személyi igazolványát. A magyar könnyített honosításra reagálva elfogadott szlovák jogszabály ugyanis kimondja: elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki egy másik országét felveszi.

Lomnici Zoltán az M1-en úgy fogalmazott: az egyik legsúlyosabb az, hogy Tamás Ilonka időközben elhunyt lányát előbb csak pénzért voltak hajlandóak gyógyítani, majd díjazás ellenében sem, vagyis a 21. században nemzetiségi alapon megtagadták az orvosi kezelést egy olyan embertől, aki egész életében Szlovákiában élt és ott fizetett járulékokat. Hozzátette: egyebek közt erre is szeretne majd hivatkozni Brüsszelben. 

Az EMT elnöke arról is beszélt, hogy bár a tagság híve, nem működik most jól az unió, ha úgy meg lehet sérteni a normáit, hogy az semmiféle következménnyel nem jár.

Az új állampolgársági törvény alapján 1466-an vesztették el szlovák állampolgárságukat

Eddig 1466 személy vesztette el szlovák állampolgárságát a 2010-ben elfogadott új szlovák állampolgársági törvény következtében. Ugyanakkor a másfél éve érvényes kivételek alapján 220-an kérvényezték szlovák útlevelük visszaadását, és ezt 159 esetben a belügyi tárca lehetővé is tette - ismertette pozsonyi belügyminisztérium legfrissebb statisztikai adatait a TASR közszolgálati hírügynökség vasárnap.

A Robert Fico vezette pozsonyi kormány a magyar Országgyűlésnek a határon túli magyarok könnyített honosításról 2010 májusában meghozott jogszabályára reagált a szlovák állampolgársági törvény módosításával, amely az eredeti állampolgárság elvesztésével sújtja azokat a szlovákiai polgárokat, akik felveszik egy másik ország állampolgárságát. A szlovák jogszabályt ezért gyakran "ellentörvénynek" minősíti a sajtó. Ficóék nem is titkolták, hogy a jogszabály célja megakadályozni a felvidéki magyarokat a magyar állampolgárság felvételében.     

A legtöbben, 416-an a cseh állampolgárság felvétele miatt vesztették el eredeti szlovák állampolgárságukat. A magyar állampolgárság felvétele miatt eddig 71 személy vesztette el szlovák állampolgárságát.

A 2015 elejétől érvényes konkrétan meghatározott kivételek alapján azonban visszaigényelhető az elvesztett állampolgárság. Szlovák állampolgárságát eddig 220 személy kérte vissza, közülük 159-en már vissza is kapták. A többi kérvénnyel most foglalkozik a tárca. Azok között, akik már visszakapták szlovák állampolgárságukat két olyan személy van, aki magyar állampolgárságot vett fel. A legtöbben - 85-en - itt is a cseh relációban vannak.