Határon túl
Klimkin: Ukrajna semmilyen kompromisszumot nem fogad el a magyar állampolgárság kérdésében
„A lenni vagy nem lenni kérdéséről van szó”
A Prjamij ukrán tévécsatorna műsorában az ukrán diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a magyar állampolgárság ügyében szó sem lehet kompromisszumról. Mint fogalmazott, "a lenni vagy nem lenni kérdéséről van szó, ami nem képezheti kompromisszum tárgyát". Az adott esetben nagyon következetesen kell cselekednünk - tette hozzá.
A tárcavezető szerint többről van szó, mint "magyar útlevelek" kiadásáról, ahogy a (beregszászi magyar konzulátuson készült) videofelvételen látható. Arról van szó - mutatott rá - hogy "Kárpátalján egyes régiókban kevés Ukrajna van. El kell érnünk, hogy ott több Ukrajna legyen".
Emlékeztetett, hogy a magyar falvakban és Beregszászon járva látta, hogy az óra ott a magyar időt mutatja, s ennek megfelelően a zászlók is magyarok, igaz - folytatta - nem állami lobogók, de mégiscsak az identitás jelképei. "De mikor ennél több történik, nagyon következetesen kell cselekednünk" - szögezte le az ukrán diplomácia vezetője.
Megjegyezte, hogy New Yorkban találkozik és tárgyal majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Azt is kifejtette, hogy azok a konzulok, akik honosítással foglalkoznak Ukrajnában, valójában nem is konzulok, hanem valamilyen más feladatokat látnak el.
A zn.ua ukrán hírportál pénteken idézte Pavlo Klimkin egy nappal korábbi Twitter-bejegyzését, amelyben a külügyminiszter azt írta, neki úgy tűnik, valaki őt Ukrajnában és külföldön nem értette meg. "A beregszászi konzulátuson készült botrányos videofelvétellel nem csak az állampolgárság osztogatása a probléma, hanem a felhívás, hogy azt titkolják el Ukrajna elől. Van miről beszélnünk, és mi cselekedni fogunk" - írta a külügyi tárcavezető.
Az Ukrinform ukrán állami hírügynökség szerdán egy közösségi videomegosztón felvételt tett közzé, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán. Az orgánum azt állította, a felvételhez saját forrásból jutott.
"Magyarország elérte a tűréshatárt az állampolgárság osztogatásával"
Magyarország elérte a tűréshatárt a kétoldalú kapcsolatokban, a magyarok nem fogják csak úgy osztogatni az állampolgárságot, és nem fogják manipulálni az ukrán állampolgárokat, az ukrán kormány már vizsgálja a Kárpátalján folyó magyar tevékenység finanszírozási mechanizmusait - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy pénteki kijevi televíziós beszélgetőműsorban.
Az 1+1 országos ukrán televíziós csatorna vendégeként az ukrán diplomácia vezetője - Szijjártó Péter csütörtöki nyilatkozatára reagálva, amelyben a külgazdasági és külügyminiszter "kifejezetten barátságtalan" lépésnek nevezte, hogy a beregszászi magyar konzulátuson állampolgársági eskütételről rejtett kamerával készített felvételeket a kárpátaljai magyarok megfélemlítésére használják - elmondta: a következmények nagyon egyszerűek lesznek, ismét leülnek a magyarokkal tárgyalni. "Áttekintjük, hogyan hosszabbítható meg az átmeneti időszak az ukrán oktatási törvény esetében, ez fontos kérdés számukra" - idézte a minisztert a tsn.ua ukrán hírportál.
Pavlo Klimkin kifejtette: "meg fogjuk beszélni, hogyan történik a magyar tevékenység finanszírozása (Kárpátalján)". Hozzáfűzte, hogy tavaly 22 ezer magyar származású ukrán állampolgár részesült támogatásban. Kárpátalján minden ötödik magyar család kap támogatást - tette hozzá. "Hogyan, milyen pénzből, milyen mechanizmusokon keresztül? Éppen most vizsgáljuk" - közölte.
A tárcavezető elmondta, hogy vannak témák, amelyeket a magyarokkal meg kell beszélni. "De elvben, ha akarják, nevezzék ezt +tűréshatárnak+: ők (a magyarok) nem fogják csak úgy osztogatni az állampolgárságot, és nem fogják manipulálni a mi állampolgárainkat+ - emelte ki. Kifejtette, hogy az Európai Unióban nincs semmilyen közös gyakorlat az állampolgárságot illetően, minden országnak megvan a saját gyakorlata. Kiemelte: az ukrán jogrendben a kettős állampolgárságért nincs semmilyen büntetés. Ha valaki állami tisztségviselő vagy katona, akkor más a helyzet, de büntetés, mint olyan, nincs - emlékeztetett Pavlo Klimkin, javasolva egy új állampolgársági törvény elkészítését.
A külügyminiszter azt is elmondta, hogy az állampolgárság "osztogatását" tiltja a konzuli kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezmény. "Tehát amit mi megengedünk nekik (a konzuloknak), azt tehetik a mi területünkön. És ez nemzetbiztonsági kihívás" - hangoztatta. Megismételte, hogy nemcsak az állampolgárság osztogatása problematikus, hanem a konzuli munkatárs felhívása is a beregszászi videofelvételen arra, hogy a magyar állampolgárságot titkolják el az ukrán hatóságok elől. Úgy vélte, ez az ukrán törvények megsértésére irányuló felszólítás ukrán területen.
Ukrán politikus: nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól
Nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól - jelentette ki Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzója pénteken az unn.com.ua ukrán hírportálnak.
Jaroszlav Halasz furcsának nevezte, hogy ilyen nagy visszhangja lett annak a titokban készült videónak, amelyen a magyar állampolgársági eskütétel látható a beregszászi magyar konzulátuson.
Az Ungváron és Beregszászon működő főkonzulátuson és konzulátuson már hét éve adnak magyar állampolgárságot ukrán állampolgárságú kárpátaljai lakosoknak. Ezért kissé furcsa, hogy miért most váltott ki ekkora visszhangot a videofelvétel - tette hozzá.
Úgy vélte, Ukrajnának el kell döntenie, engedélyezi-e a kettős állampolgárságot vagy megtiltja. Az ország hét éve válaszúton áll, hiszen egyfelől az alkotmányban az áll, hogy egy (vagy egységes) ukrán állampolgárság van, de nincs törvényben szabályozva, mi legyen azokkal, akik második állampolgárságot szereznek - fejtette ki. Megjegyezte, ha az alaptörvény ezt tiltja, azt világosan törvénybe kell foglalni azzal a mechanizmussal együtt, amely meghatározza, mit kell tenni a kettős állampolgárok esetében.
Jaroszlav Halasz azt is elmondta, hogy a kettős állampolgárság kérdését Ukrajnának már 2010-ben, amikor Magyarországon elfogadták az egyszerűsített honosításról szóló törvényt, meg kellett volna oldania. Közölte, már közel százezer kárpátaljai lakos kapott magyar állampolgárságot.
"Nincs semmilyen jogalap arra, hogy elvegyék az (ukrán) állampolgároktól a magyar útlevelet" - jelentette ki.
Jaroszlav Halasz jelezte, hogy a beregszászi konzulátuson készült felvételek hitelességének vizsgálata az ukrán külügyi tárca illetékességi körébe tartozik, és szerinte ezt a minisztérium már megtette. Az Ukrinform ukrán állami hírügynökség szerdán közzétett egy videofelvételt, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán. Az orgánum szerint a felvételhez saját forrásból jutott.
Az SZBU cáfolja, hogy eljárást folytatna Kárpátalján valamely nemzetiségi kisebbséggel szemben
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának sajtószolgálata pénteken nyilatkozatot tett közzé, amelyben cáfolja, hogy eljárást folytatna valamely nemzetiségi kisebbség tagjaival kapcsolatban.
A közlemény szerint az SZBU kárpátaljai főosztálya hivatalosan kijelenti, hogy semmilyen eljárásjogi cselekményt nem folytat etnikai csoportok egyetlen tagjával szemben sem. A szolgálat arra kéri a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy alaposan ellenőrizzék az általuk terjesztett hírek hitelességét - adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.
A mukachevo.net munkácsi hírportál közlése szerint pénteken több országos ukrán hírportálon videofelvétel jelent meg, amelyen az SZBU egy férfit vesz őrizetbe, miközben a megbilincselt, arccal a földre fektetett illető mellé a szolgálat kommandósa egy magyar nemzeti zászlót dob. Az orgánum úgy tudja, a felvételt egy Oleg Andrejevics néven szereplő felhasználó tette közzé a Facebook közösségi oldalon olyan magyarázattal, hogy a képek Kárpátalján készültek, és elkezdődött a magyarok üldözése, akik akár "kérhetik, hogy engedjék haza őket" Magyarországra. A videót azonnal elkezdték terjeszteni ismert országos médiumok a magyarok üldözését hangsúlyozó címekkel - írta a híroldal.
A videofelvételre Twitter-bejegyzésben reagált Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, aki azt írta, "látható, hogy az orosz trollok nem késlekedtek, és kamu (fake) videókat tesznek fel a világhálón a kárpátaljai magyarok állítólagos presszionálásáról". Szerinte egyelőre teljes a butaság és nulla a kreativitás a trolloknál, de résen kell lenni, mert képesek a fejlődésre.
Egy másik idevágó internetes cikkben - olvasható a munkácsi hírportálon - olyan, vélhetően hamis dokumentumot közöltek Oleg Vojevogyinnak, az SZBU Kárpátalja megyei főosztálya vezetőjének aláírásával. Az állítólagos dokumentum felsorolja, milyen intézkedéseket tervez a szolgálat abból a célból, hogy felkészítse a régió lakosságát a rendkívüli állapot bevezetésére, egyebek mellett a helyi tömegtájékoztatási eszközök működésének beszüntetésére. Az okmány címzettje Olekszandr Turcsinov, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.