Határon túl
Klaus Iohannis román államfő Székelyföldre látogatott
Sportszerűnek tartották az államfővel folytatott tárgyalásokat a székely vezetők

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke megemlítette, hogy az államfő Csíkszeredában megcsodálta a székely termék mozgalom kézműves termékeit, és a csíksomlyói gyermekotthonában Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekvédelmi rendszerével is megismerkedett. Megemlítette, hogy a barnamedvék által okozott vadkárokról is tájékoztatta az elnököt és a segítségét kérte a megoldás megtalálásában.
Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke elmondta, arra kérte az államfőt, hogy közvetítsen az állami intézmények között a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében. Meggyőződését fejezte ki, hogy Klaus Iohannis, aki korábban tanár és polgármester is volt, értő módon tud viszonyulni az ellehetetlenített helyzetű iskolában tanuló gyermekek ügyéhez.
Az államfő Sepsiszentgyörgyről a Vrancea megyei Marasti-re utazott, hogy az első világháború egyik legnagyobb romániai ütközetének centenáriumi megemlékezésén vegyen részt, és az első világháborúban elesett román katonák emléke előtt tisztelegjen.