Határon túl

Kárpátaljai gyerekeket táboroztat a Zala Megyei Önkormányzat

Kirándulás, emlékmű-látogatás és fürdés szerepel a programban

Közel félszáz kárpátaljai diákot lát vendégül vasárnaptól egyhetes táborozáson Zalaszabarban a Zala Megyei Önkormányzat, amely másodszor fogad Ukrajnából gyerekeket.

A Holnapocska Táborban nyaraló diákokhoz hétfőn ellátogatott Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP), aki a helyszínen újságíróknak elmondta: tavaly fogadtak először kárpátaljai középiskolás gyerekeket, és már akkor döntöttek a táboroztatás folytatásról.

Csaknem ötven munkácsi diák utazhatott

Idén 5,6 millió forintot különített el a Zala Megyei Önkormányzat erre a célra, amelynek köszönhetően Munkácsról csaknem ötven diák nyaralhat az anyaországban és ismerkedhet Zala kulturális és természeti értékeivel.

Hozzátette, hogy a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kiváló partnere a megyei önkormányzatnak, ezen a szervezeten keresztül invitálták meg a fiatalokat a zalai nyaralásra. Úgy fogalmazott, hogy ez egy „lélekdonor tábor”, ahol a test és a lélek is gyógyulhat, ahol feltöltődhetnek a nehéz körülmények között élő gyerekek.

Sokan még nem voltak Magyarországon

Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke kifejtette: idén 48 diák utazhatott Zalába, harmadik-tizedik osztályosok, mindannyian a tizenegy évfolyamos II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjai. Érdekességként arra is kitért, hogy a táborozók között öt olyan kisdiák is van, akiknek szülei ukránok, de miután gyermeküket magyar iskolába járatják, kiválóan elsajátították a magyar nyelvet, és aktív résztvevői a cserkészmozgalomnak is. A gyerekek közül néhányan már tavaly is részt vettek a zalaszabari táborozáson. Az idei csoportban pedig akadnak jónéhányan, akik most először járnak Magyarországon.

Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tábor alapítója arról számolt be, hogy a kárpátaljai gyerekek programjában a kikapcsolódásé a főszerep, de megismertetik őket Zala történelmi és természeti kincseivel is, így ellátogatnak a keszthelyi Festetics-kastélyba, kirándulnak Zalaegerszegre és zalakarosi fürdés is szerepel az egy hét eseményei között.