Határon túl
Gyermekkórházakat támogatott a Katolikus Karitász
Bútorok és kórházi készülékek érkeztek Kárpoátaljára
A gyermekkórházaknak nyújtott támogatással kapcsolatban Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy az utóbbi években folyamatosan figyelemmel kísérik a kárpátaljai fejleményeket. A kialakult válsághelyzetben a Katolikus Karitász számos módon próbálja segíteni a - szavaival - borzasztó körülmények között élő családokat, és azon intézményeket, amelyek a napi közösségi, egészségügyi ellátásban valamilyen kiemelt szerepet töltenek be.
Az igazgató közölte, az Ungvári Gyermekkórháznak most azokat a bútorokat adta át, amelyeket nyolc betegszoba berendezéséül készíttetett a kórház a Katolikus Karitász támogatásával. Ezt követően a Munkácsi Megyei Gyermekkórház onkológiai osztályának nyújtott át infúziószabályozó készüléket - mondta. Egyúttal jelezte, a nap folyamán Beregszászon felkeresi a járási kórházat, ahol a szennyvízcsatorna felújítását támogatta a segélyszervezet.
Écsy Gábor emlékeztetett arra, hogy az elmúlt egy évben az Ungvári Gyermekkórházat életmentéshez szükséges oxigénkoncentrátorral, műtőlámpával, orvosi eszközökkel, valamint a fiziológiai osztály felújításának támogatásával segítették.