Határon túl

Autonómiatervek dömpingje

Brüsszelben is ismertetik az RMDSZ statútumát

Fellángolt az autonómiavita Romá­niában, miután a bukaresti sajtó az elmúlt hetekben nyilvánosságra hozott egy, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek tulajdonított önrendelkezési törvénytervezetet, amitől a kormányzásban részt vevő alakulat elhatárolódott. Tegnap viszont bemutatták saját statútumukat.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román társadalommal és nem a politikai pártokkal kíván vitát folytatni a Székelyföld területi autonómiájáról – jelentette ki Kelemen Hunor egy csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtóreggelin. Az RMDSZ elnöke azt megelőzően beszélt újságíróknak a párt autonómiatervezetéről, hogy csütörtök délután Kolozsváron hivatalosan is közvitára bocsátották a dokumentumot. Kijelentette, véletlenszerű, hogy épp a skóciai népszavazás napján kerül nyilvánosságra a tervezet. Az ukrajnai párhuzamokra utalva ugyanakkor hozzátette, pártja a nemzetközi kapcsolatain keresztül próbálja elérni, hogy „ne nyomják bele a székelyföldi autonómiatörekvéseket egy olyan értelmezési mezőbe”, amely ellehetetleníti a célok megvalósítását. Az RMDSZ a tervezet angol fordítását eljuttatja a bukaresti diplomá­ciai testületeknek, és Kelemen hétfőn Brüsszelbe utazik, hogy ott az Európai Néppárt politikusait tájékoztassa. Az RMDSZ elnöke kijelentette, hogy a látszat ellenére nem a romániai elnökválasztás kampányanyagának szánják a dokumentumot, az autonómiatervezet közvitája a választások utáni időszakra is átnyúlik majd. Ugyanakkor nem tűznek ki határidőt a közvita során tovább csiszolódó törvénytervezet parlamenti benyújtására.

A dél-tiroli autonómiamodellt román jogi környezetbe átültető statútummal az RMDSZ a román egységes és oszthatatlan állam keretében óhajt autonómiát biztosítani a – Maros, Kovászna és Hargita megyei településeket magába foglaló – Székelyföld Régiónak. A régió fővárosa Marosvásárhely lenne, a Regionális Tanács székhelye Székelyudvarhelyen, az adó- és pénzügyi hivatalok központja Csíkszeredában lenne, az autonóm régió többi végrehajtó szerve pedig Sepsiszentgyörgyön működne. Az RMDSZ elnöke megerősítette, a közzétett tervezetet nem lehet elfogadni a hatályos román alkotmány keretei között, ezért a szövetség új alkotmány megalkotását fogja javasolni.